Multivátor #47: Mesterséges intelligencia, energia és űrkutatás – a  Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium hetedikesei jártak nálunk

Multivátor #47: Mesterséges intelligencia, energia és űrkutatás – a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium hetedikesei jártak nálunk

December 17-én a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium hetedikesei érkeztek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra Jakó Róbert és Somogyváriné Sipos Szilvia vezetésével. A szervezésért köszönet Somody Beátának!

Indításként Szirtes Aliz ‘MI vagyok én?‘ című, a mesterséges intelligenciát a művészetekkel összekapcsoló foglalkozásán vettek részt a diákok. A műhelyfoglalkozás keretében, a résztvevők önmaguk megismerésén keresztül alkottak meg egy-egy perszónát a múltból és a jövőből. Számos etikai és mindennapjainkat érintő kérdéssel is foglalkoztak az MI térhódításával kapcsolatban.

A második és harmadik sávban Biljarszki Dániellel Nemzetközi Űrállomásra indultak az általános iskolások. A VR-szemüveges kirándulás során űrsétán és űrküldetéseken vehettek részt az érdeklődők. Lehetőség nyílt a robotkarok kipróbálására is. A fizikaórákon szerzett ismereteket mélyítették el a hetedikesek a Gravitrax golyópályák építése során, a gyakorlatban tanulmányozva a gravitációt, a lejtőmozgást, a gyorsulást. Szakmai vezetőnk, Paszternák András a 3D-s z-Space terminálok használatát is megmutatta vendégeinknek.

Zárásként átadtuk a Multivátor-okleveleket, mindenki választhatott egy mókás tudományos matricát.

Köszönjük a közös tanulást!


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.