MIT junior #09 Az emberi test rejtelmeivel ismerkedett a Levendula osztály 2.0

Május 5-én, kedden a lányok után a fiúk érkeztek a Levendula osztályból a Diáklaborba. Mártha Éva védőnő vezetésével a negyedikesek a hagyományos és a modern szemléltetőeszközök segítségével ismerkedtek az emberi testtel. Az interaktív bemutató során – melynek lebonyolításában Paszternák András működött közre – a tanulók számos kérdése került megválaszolásra. Az eszközök egy része a Nemzeti Tudósképző Akadémia jóvoltából került beszerzésre, másik felük a Csodák Palotája jóvoltából vendégeskedik nálunk. Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Biogén anyagok kimutatása és ismerkedés a szülési szimulátorral

Március 12-én két program zajlott a Nemzeti Tudósképző Akadémia keretében a Budapest V. Területi Képzési Központunk szervezésében. A budapesti központok együttműködésének részeként diákjaink az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban biogén anyagok kimutatását gyakorolták a laboratóriumban Bakonyi Judit tanárnő vezetésével. A biológia fakultációra járó középiskolások egy csoportja a Csodák Palotájától kölcsönkapott szülési szimulátorral ismerkedett. A készlet eszközeit, a szimulációs lehetőségeket Diáklaborunk szakmai vezetője, Paszternák András mutatta meg az érdeklődőknek. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: A születés csodája gyakorlat

Január 29-én A születés csodája gyakorlattal folytatódott az Nemzeti Tudósképző Akadémia budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködése. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumának diákjait dr. Kőrösi Gertrud biológiatanár és dr. Paszternák András, Diáklaborunk szakmai vezetője fogadta. A LED-fal előtt áttekintettük a genetikai és a fogantatással, várandósággal, szüléssel kapcsolatos anatómiai ismereteket, a magzat fejlődését egy kisfilm segítségével tanulmányoztuk. A Csodák Palotája szülési szimulátorával sikeresen világra segítettük a gyermeket. Számba vettük a készlet kiegészítőit, használati lehetőségeit. Zárásként megválaszolásra kerültek a kérdések, majd a biológiához kapcsolódó tudományos matricák közül választhattak a középiskolások. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunkat a

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Radnótisok a születés csodája gyakorlaton

Január 22-én A születés csodája gyakorlattal folytatódott az NTA budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködése. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumának diákjait dr. Kőrösi Gertrud biológiatanár és dr. Paszternák András, Diáklaborunk szakmai vezetője fogadta. A LED-fal előtt áttekintettük a genetikai és a fogantatással, várandósággal, szüléssel kapcsolatos anatómiai ismereteket, a magzat fejlődését egy kisfilm segítségével tanulmányoztuk. A Csodák Palotájától kölcsönkapott szülési szimulátorral sikeresen világra segítettük a gyermeket, majd a készlet további elemeit is megismertük. Zárásként megválaszolásra kerültek a kérdések, majd a biológiához kapcsolódó tudományos matricák közül választhattak a

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: “A születés csodája” gyakorlaton az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Területi Képzési Központjának diákjai

December 9-én folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködése. Kedden délután az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium szervezésében érkeztek hozzánk diákok, hogy részt vegyenek A születés csodája című gyakorlaton. A biológia iránt elkötelezett fiatalokat dr. Kőrösi Gertrud biológiatanár és dr. Paszternák András, Diáklaborunk szakmai vezetője fogadta. Bevezetésként őz szerveket tanulmányoztak vendégeink, majd rátértünk a születés témájára. A LED-fal előtt áttekintettük a genetikai és a fogantatással, várandósággal, szüléssel kapcsolatos anatómiai ismereteket, a magzat fejlődését egy kisfilm segítségével tanulmányoztuk. A Csodák Palotájától kölcsönkapott szülési szimulátorral sikeresen világra segítettük a gyermeket, majd a készlet további

Tovább a teljes cikkre »