STEAM oktatási programjaink keretében március 27-én a nyolcadik évfolyamosoknál vendégeskedő haifai cserediákok látogattak el a Csodák Palotájába Máhr Kinga, Fenyő Ágnes és az izraeli tanárok vezetésével. A diákokat Paszternák András, iskolánk STEAM-programkoordinátora, a Csopa tudománykommunikációs vezetője köszöntötte a tudományos élményközpontban. A CsopOlimpia keretében, hatfős csoportokban fedezték fel a fiatalok a tematikus egységeket. A Richter Gedeon labor felkeresése után egy angolnyelvű elektromos kísérlet bemutatóra került sor az Öveges színpadon Sipos Trisztán előadásában. A csapat tudományos élményekkel gazdagodva folytatta egyhetes programját az
Kategória: STEAM órák
π-NAP a Lauderben
Március 14-én, a π világnapján, Einstein születésnapján rendhagyó STEAM-élménynapra került sor a gimnáziumban. Elsőként Szentirmayné Gabányi Krisztina (Eötvös Loránd Tudományegyetem) fizikus, rádiócsillagász hozta közelebb a fekete lyukak és megfigyelésük tudományát az érdeklődő diákokhoz. A negyvenöt perc alatt Einstein elméleteitől egészen a WIFI megszületéséig jutottunk. Az ismeretterjesztő előadás végén számos kérdés hangzott el a közönség soraiból. A délelőtti program a geometria jegyében folytatódott. Tasnádi Tamás (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) bögrés-közműves rejtvénye elgondolkodtatta a gimnazistákat. A közérthető matematikai bizonyításokat lépésről lépésre
STEAM-tanulmányok innovatív oktatási projektjeinkről
A napokban jelent meg az 5. ELTE Művészetpedagógia Konferencia tanulmánykötete A művészetpedagógia múltja és jelene – reformpedagógia, életreform, gyermekkultúra címmel a Magyarországi Reformpedagógiai Egyesület kiadásában. A Lauder Javne Iskola két innovatív oktatási projektjének összegzését is tartalmazza a kiadvány, mely itt érhető el elektronikusan: Szarvas I.- Szirtes A.- Paszternák A. : Lauder INNO-Lab projekt (381-392. oldal)Szarvas I.- Szirtes A.- Paszternák A.: Logifaces – analogue game for digital minds- innovatív művészeti és tudományos módszertan (393- 409. oldal)
Zsidóság, művészet, innováció – Szarvas Ildikó előadása a komáromi Ajvé! Ajve! klubban
2023. január 10-én negyvenhetedik alkalommal találkoztak a világ számos pontján élő érdeklődők a Komáromi Zsidó Hitközség Ajvé! Ajve! online klubjában. A virtuális összejövetel vendége ezúttal iskolánk tanára Szarvas Ildikó volt, aki Zsidóság, művészet, innováció címmel tartott előadást, bemutatva a Lauder innovatív művészetpedagógiai projektjeit. A hallgatóságot lenyűgözték a STEAM oktatás kereteiben megvalósuló multidiszciplináris alkotások, a modern technológia és a klasszikus módszerek ötvözése. A Gólem, a Leviatan, az INNO-Lab és a Logifaces kezdeményezések megismerése után a hallgatóság kérdései kerültek megválaszolásra Jeruzsálemtől Nagykanizsáig.
Kikötősök a Csodák Palotájában
December 19-én, hétfőn a Kikötő osztály Kovács Erzsébet és László Ágnes vezetésével kereste fel a Csopát. A diákokat Paszternák András, iskolánk STEAM-programkoordinátora kalauzolta a tudományos élményközpontban. A Richter Gedeon laborban közösen elvégzett kémiai kísérlet után az Öveges színpadon izgalmas fizikai bemutatót tekintettünk meg, majd a Csodák Palotája névadójának munkásságával ismerkedtünk. A 9D-s élményvetítést követően vette kezdetét CsopOlimpia küldetéses játék, melynek keretében négy-öt fős csapatokban fedezték fel az első emelet tematikus egységeit az ötödikesek. A program zárásaként jutott egy kis szabadidő