Multivátor #81: Tudományos élménynapon a búcsi Katona Mihály Alapiskola hetedikesei

Multivátor #81: Tudományos élménynapon a búcsi Katona Mihály Alapiskola hetedikesei

2024 tavaszán kerültünk kapcsolatba a felvidéki STEAM-oktatás egyik motorjával, a búcsi Digitális FABrikáló Műhellyel, melyet Henzel György tanár úr hozott létre. Április végén Horányi Gábor főigazgatónk és Halász János gazdasági vezetőnk fel is kereste az alkotópedagógiai központot a szlovákiai Búcson. Novemberben rendezték meg itt a régió első STEAM-napját, melyen a diákok és a tanárok jó gyakorlatokat ismerhettek meg a tudománynépszerűsítés területéről. Diáklaborunk szakmai vezetője, Paszternák András volt az egyik előadó. A főszervezővel, Henzel tanár úrral már ekkor beszélgettünk arról, hogy a helyi Katona Mihály Alapiskola tanulóit örömmel látnánk a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban.

Június 17-én valósággá váltak a tervek. A hetedikeseket a tanár úron kívül az iskola igazgatója, Győző Andrea, valamint pedagógusok és szülők – Halász Bianka, Varga Angelika és Tücsök Gyula – kísérték el Budapestre.

A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” program keretében a csoport először a KETER csillagvizsgáló rejtelmeivel ismerkedett Horányi Gábor főigazgatóval. Az elméleti bevezetőt követően a megfigyelésé volt a főszerep az iskola tetején felépült kupolában.

A gőzgépek tudományáról Molnár László tanár úrtól tanultak a fiatalok működő modellek és kísérletek segítségével. Az ókortól az ipari forradalomig követték végig a fejlesztéseket. Munkatársunkkal, Biljarszki Dániellel a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a dél-szlovákiai vendégeink VR-szemüvegek segítségével. Lehetőség nyílt a távirányítható és rajzoló robotkarok kipróbálására is.

A negyedik sávban közösségi golyópálya-építésre került sor szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálásával. A fizikaórákon elsajátított ismereteket az útvonal kialakítása során hasznosították a gyerekek.

Zárásként átadtuk a MULTIVÁTOR-okleveleket, mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát.

Köszönjük a közös tanulást, bízunk az együttműködés folytatásában!


Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:

A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.