Január 27-én tartotta negyedik összejövetelét a Diák Innovátorok Klubja. A napi témára egy “nyomozós” játékkal hangolódtunk. A bűntények feltárása után a piackutatás alapjaival ismerkedtünk, majd a három csapat az ötleteihez kapcsolódó – egy piackutatás során megfogalmazható – kérdéseken törte a fejét. A Sára és Bence, Berci és Dénes projektjeit összegző prezentációkat is átbeszéltük a délután folyamán. A csütörtöki rendezvényünket felkereste Horányi Gábor főigazgató úr.
Hónap: 2022 január
Fogantatás és születés – interaktív biológiaóra a Csodák Palotájában
Az előző tanévben indított innovatív program keretében a születés rejtelmeivel ismerkedtek a Lauder Javne Iskola tizenegyedik évfolyamának diákjai a Csodák Palotájában. Kőrösi Gertrud kihelyezett biológiaóráihoz a Születés világa tematikus egység szolgáltatta a szemléltetőeszközökben gazdag oktatási helyszínt. Az interaktív “játékokat”, informatív tablókat, kisfilmeket közösen értelmezték a két csoportban zajló foglalkozásokon megjelentek. A fiatal felnöttekben a témával kapcsolatban felmerült kérdések is megválaszolásra kerültek a rendhagyó tárlatvezetések során. A biológiai vonatkozásokat Paszternák András, STEAM programkoordinátor, a Csopa tudománykommunikációs vezetője egészítette ki a hat
Gyümölcsök, zöldségek, virágok… – így telt a tu bisváti online 4T workshopunk
Kedden este folytatódott online műhelyfoglalkozásaink sorozata, ezúttal tu bisváthoz, a fák újévéhez kapcsolódtak a kísérletek, a kreatív kézműves feladat. Szirtes Aliz egy különleges virágot készített az elemi tagozatról csatlakozó tanulókkal és szülőkkel, Kárpáti Sára tizedikes diákunk, a Lauder TehetségHáz metoráltja és Paszternák András mazsolával, őrölt kurkumával és káposztalével hozta közelebb a kémia rejtelmes világát az érdeklődőkhöz. Táncoltattunk szőlőszemeket, titkosírtunk és a színekkel is játszottunk. A tervek szerint purimkor ismét várunk benneteket a Zoomon!
STRATÉGIA – zsiráfok és elefántok a Diák Innovátorok Klubjában
Január 13-án tartottuk a Diák Innovátorok Klubjának harmadik összejövetelét. Az innovatív párhuzamokban gazdag, zsiráfos társasjátékozás után a három csapat ötleteit fejlesztettük tovább, stratégiai célokat fogalmaztunk meg. Fontos szerep jutott a ráhangolódás során az elefántoknak is. A Hogyan valósítsuk meg álmainkat? prezentációt az Klub szülői, szakmai mentora, Unger Anita állította össze. Az új ismeretek birtokában kezdtünk hozzá a tervezéshez, illetve a “termékfejlesztés” első lépéseivel is foglalkoztunk.