Május 30-tól új kiállítással várja látogatóinkat a Csopa Galéria. A Lauder Javne IskolaINNOLAB című tudományos – művészeti projektjének alkotásai mutatkoznak be a Csodák Palotájában. A hétfőn este tartott megnyitón Szarvas Ildikó pedagógus köszöntötte a megjelenteket a Galaxis teremben. A tanéven átívelő kezdeményezés rövid bemutatása után, Paszternák András, a Csopa tudománykommunikációs vezetője beszélt a hatodik tárlat létrejöttéről, mely egyben az első, diákok munkáiból összeállított gyűjtemény a Csopa Galéria történetében. A megjelent szülők, tanárok, tanulók ezt követően egy rövid videó által nyertek betekintést az alkotói munka folyamataiba. A Szirtes János és Molnár Ágnes Éva művészek által vezetett
Hónap: 2022 május
Képzeletjátszótér a fizikaórán
Az Imagination Playground kék elemei Amerikából indultak hódító útjukra. Mára a világ számos iskolájában, tudományos élményközpontjában, közösségi házában kicsik és nagyok kedvenc “építőjátéka” az egyszínű “kockákból” álló készlet. 2022-ben, sikeres pályázatoknak köszönhetően, a Lauder Javne Iskolába is megérkezett a Képzeletjátszótér. A művészeti foglalkozások mellett, a Rubin osztály tanulói is lelkesen fogtak hozzá az építkezéshez a csütörtöki fizikaórájukon. Egy ráhangoló film után – a korábban tanult ismereteket felhasználva – kezdtek hozzá egy épület megtervezéséhez és egy golyópálya felállításához. Az új készletnek
Ismerkedés a jövő oktatási eszközeivel
A Diák Innovátorok Klubjának május eleji rendezvényén a zSpace oktatási terminálokkal ismerkedtek diákjaink. A többek között a fizika, kémia, biológia tanulását élménnyé tevő 3D-és alakalmazások nagy sikert arattak a fiatalok körében. A “kézzelfogható” emberi szív, a darabjaira szedhető robotkar vagy az apró részletekig “boncolható” béka lenyűgözött mindannyiunkat. A protonokból, neutonokból, eletronokból virtuálisan felépíthető atomok, a különböző égitesteken tanulmányozható gravitáció grafikus megjelenítése szintén túlmutatott az eddig látottakon. A tudományterületek között kalandozva jutott idő arra, is, hogy a résztvevők, az eszközökön elérhető
STEAM program a Csopában
Az iskolai Témahét keretében a Pisztácia, a Csermely és a Felleg osztály látogatott el a Csodák Palotájába, ahol a tizenegyedik évfolyam által összeállított programon vettek részt. A Richter Gedeon laborban, a 9D moziban és az Illúziók termében indult a nap. A Öveges színpadi látványos kísérlet bemutató megtekintése után egy ötzónás küldetéses játék vette kezdetét a Természet műhelyében, az Űrállomáson, a Mágneses mezőben, a Tudósok csarnokában és az időszaki kiállításon. A feladatok megoldására, a kérdések megválaszolására egy órájuk volt a tanulóknak.