Március 9-én az ismert amerikai gyorsétteremlánc történetén keresztül foglalkoztunk egy-egy világot meghódító ötlet árával a Diák Innovátorok Klubjában. Kisfilmek segítségével mélyedtünk el a témában, ütköztettük saját álláspontjainkat. A foglalkozás második részében a dán építőjáték botanikai készletein keresztül vizsgáltuk a folytonos megújulás, az ötletek újragondolásának és a marketingnek a kapcsolatát. A közös építésbe mindenki bekapcsolódott.
Év: 2023
Beszabadulás harmadszor – a Hárim évfolyam kalandjai a Csodák Palotájában
A Náhár és Ánánim évfolyamok után, az elmúlt hetekben a Hárim diákjai is megkezdték innovatív oktatási programjukat a Csodák Palotája és a Lauder Javne Iskola együttműködésének köszönhetően. A rendhagyó STEAM órákra kéthetente kerül sor a Csopában. Az első héten Öveges József álmát követve, egy-egy látványos tüzes kísérlet bemutatón vettek részt a tizenegyedikesek. Wang Qi Viktor előadó hőtani science show-ja után, négy csapatban “szabadultak be” a fiatalok a tudományos élményközpontba. A Vészhelyzet, a Megújuló város, a Világjáró és a Mérnök szobájának
Sóállatok és termékfejlesztés
Az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának február 23-i foglalkozásán a klubvezető számolt be izraeli útjának innovatív vonatkozásairól. A Bar-Ilan Egyetem Nanomúzeumában tett látogatás adta az ötletet a sókristályos alkotáshoz. A konyha- és keserűsóval készült képek elkészítése után egy kísérletezőkészlet termékfejlesztéséhez kezdtünk. A tartalom és a külső megtervezését követően a költségvonzatokkal is foglalkoztunk.
STEAM-tanulmányok innovatív oktatási projektjeinkről
A napokban jelent meg az 5. ELTE Művészetpedagógia Konferencia tanulmánykötete A művészetpedagógia múltja és jelene – reformpedagógia, életreform, gyermekkultúra címmel a Magyarországi Reformpedagógiai Egyesület kiadásában. A Lauder Javne Iskola két innovatív oktatási projektjének összegzését is tartalmazza a kiadvány, mely itt érhető el elektronikusan: Szarvas I.- Szirtes A.- Paszternák A. : Lauder INNO-Lab projekt (381-392. oldal)Szarvas I.- Szirtes A.- Paszternák A.: Logifaces – analogue game for digital minds- innovatív művészeti és tudományos módszertan (393- 409. oldal)
Innováció és az építészet
Január 26-án, a Diák Innovátorok Klubjának második féléves első foglalkozásán az építészet és az innováció kapcsolatát elemeztük. Budapesti példákon keresztül világítottunk rá a változó életterekre, az egyes korok eltérő igényeire. Az elméleti ismereteket a gyakorlati tervezés követte. Innovatív köztereket, városokat hoztunk létre.