Az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye (International Young Physisists’ Tournament, IYPT) az egyik legrangosabb középiskolai nemzetközi fizikaverseny. Az IYPT-n csapatok mérkőznek egymással, a versenyzők kiélezett csatákat vívnak angol nyelven. A csapatba kerüléshez jelentkezni kell az Ifjú Fizikusok Magyar Versenyére (Hungarian Young Physisists’ Tournament, HYPT), sikeres szereplés esetén több hónapos intenzív felkészülésen (mely a kísérleti és elméleti kutatómunka mellett kommunikációs tréningeket, edzőtáborokat is magában foglal) vívható ki az ötfős keretbe kerülés. Sade Dániel, aki idén végzett iskolánkban (Hárim évfolyam) a magyar csapat egyik tagja volt (fizikatanára:
Hónap: 2024 július
A KETER csillagvizsgálóban hangolódtunk a Hold napjára
2021 óta július 20-án van a Hold nemzetközi napja, annak emlékére, hogy az Apollo-program keretében az Apollo–11 legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969-ben ezen a napon lépett a Holdra. Az 55. évfordulóra hangolódva július 16-án, kedden este ismét megnyílt a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor KETER csillagvizsgálója az érdeklődő lauderes családok előtt. A 20 órától 22:30-ig tartó program tíz sávjában több mint hatvanan kémlelték az eget a második közös csillagászati rendezvényünkön. Horányi Gábor főigazgató és Molnár
Árkos Olivér Vencel: Artemisz, avagy fogunk-e élni a Marson?
“Esszém a Mars lehetséges kolonizálásáról fog szólni, a következőkben ki fogom fejteni, hogy mikor és hogyan lehetne megvalósítani azt, hogy emberek hosszabb időt töltsenek el ezen a bolygón.” – tovább a teljes esszére A kezdeményezésről: A dolgozat a NYIT évfolyam esszéprojektjének keretében készült. Az egyéni munka végigvitele (az esszé megírása) mellett a szakértőkkel való kapcsolattartás és kommunikáció volt a feladat egyik legfontosabb eleme. A diákok tizenöt évesek, jövőre kezdik a gimnáziumi éveiket.