Augusztus 15-én ismét (képes beszámolóink a korábbi alkalmakról: #1, #2) megnyitottuk a KETER csillagvizsgálót az érdeklődők előtt, 19:30-tól 22:30-ig vártuk a látogatókat az iskola tetején. A rendezvénnyel először csatlakoztunk az “Egy hét a csillagok alatt” országos programsorozathoz. Az eget Horányi Gábor főigazgató vezetésével kémleltük. A Hold-megfigyelést követően a Szaturnusz került az érdeklődés középpontjába. Az elemi-, közép- és gimnáziumi tagozat diákjain kívül, szülők, nagyszülők, munkatársaink és külső érdeklődők álltak sorban a teleszkópnál, hogy saját szemmel figyeljék meg az égitesteket. A leglelkesebbek
Hónap: 2024 augusztus
Tisá beáv a KETER csillagvizsgálóban
Augusztus 13-án, tisá beáv napján, elkészült az első olyan Nap fénykép a KETER kupolában, melyet a távcső kamerájának felhasználásával hoztunk létre. A képet Kereszty Zsolt, mint mester és Horányi Gábor, mint tanítvány készítette. A lehetőségek végtelenek. Határ a csillagos ég! Hírek a CSILLAGVIZSGÁLÓBÓL A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti
Első Szaturnusz észlelés a KETER csillagvizsgálóban
2024. augusztus 11-én megtörtént az első Szaturnusz észlelés a KETER csillagvizsgálóban. Az észlelésben Horányi Gábor irányításával Futó Judit, Halász Iván, Halász Dávid, Halász Hanna, Halász Aliza és Halász Eszter vett részt. A csatolt kép a távcsőhöz illeszthető kamera által készített Szaturnusz felvétel, a számítógép monitorján megjelenítve. Hírek a CSILLAGVIZSGÁLÓBÓL A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az