Szakácskönyv és történelemóra

Összeállította: Horváth Cecília A diákjaink számára nem csupán a száraz tankönyvi anyag lehet fontos, az oral history szerepe óriási. A családtörténet is fontos része a történeti kutatásoknak. Nagyon fontos, hogy azok a gyerekek, akiknek még élnek a nagyszüleik, minél többet beszélgessenek, hogy megértsék családjuk közös múltját, szokásait, hagyományait, történeteiken keresztül értsék meg a XX. századi történelem fontos időszakait. Alkotni (főzni, sütni) közösen izgalmas dolog, közösségépítő ereje van! Tanulói ajánlott létszám: 18 fő.  Megvalósítás: 10 tanórát igénybe vevő projektanyag. TANÓRA:  1. feladat:

Tovább a teljes cikkre »

Merre tart a tudománykommunikáció?

2024. szeptember 14-én került sor a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete szervezésében a Lehetőségek és kihívások a tudománykommunikáció világában című programra, melynek keretében előadásokon és kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a szervezte tagjai.  A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban megjelenteket Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola főigazgatója és Orodán Sándor, az egyesület elnöke köszöntötte.  Az este szervezője és moderátora Farkas Alexandra tudománykommunikátor volt, aki így összegezte a rendezvényt: “Régi álmom volt egy olyan tudománykommunikációs program, ahol teljesen eltérő szemszögből mesélhetünk egymásnak arról, ki hogyan dolgozik. Valaki óvodásoknak és iskolásoknak mesél a fizika és a kémia

Tovább a teljes cikkre »

Elindult az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának negyedik tanéve – JSTEAM Ros hásánára készülve

Szeptember 26-án elstartolt az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának negyedik évada, a második a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A lelkes 7-9-es diákokat: Berillt, Borit, Natasát, Dávidot, Étánt, Marcit, Rafit és Simont, a klubvezető, Paszternák András köszöntötte. Bevezetésként az “innováció” fogalmát jártuk körül, majd a közelgő Ros hásáná ünnepére hangolódva az újévi, hagyományos üdvözlőlapokat gondoltuk újra, a XXI. század fejlesztéseihez igazodva. A négy páros feladata az volt, hogy a LEGO@ Spike oktatókészleteket felhasználva elkészítsék a leginnovatívabb üdvözlőkártyákat. A fiatalok

Tovább a teljes cikkre »

Sajtószemle – “Mi lesz velünk, ha a robotok beülnek az iskolapadba a diákok mellé?”

A Bosch Magyarország vállalati magazinjában (2024/03. szám, 24-25. oldal) jelent meg interjú Paszternák Andrással, a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor szakmai vezetőjével a Mi lesz velünk, ha a robotok beülnek az iskolapadba a diákok mellé? című cikk részeként. A beszélgetés rövidített változata felkerült a cég IoT blogjára is.

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #04: Cheeky Monkeys csoport a Holdon

A Lurkó és a két Manó csoport után, szeptember 24-én, kedden reggel óvodánkból a Cheeky Monkeys csapat látogatott el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. A negyedik “Akvárium” küldetés ügynökpárjai a hatalmas virtuális akvárium előtt találkoztak, hogy innen induljanak a titkos holdi küldetésre. A képzelet játszótér kék elemeiből megépült a két holdbázis, készült holdjáró és üzeneteket továbbító golyópálya. Sőt, még egy űrlény is benézett hozzánk. Zárásként mindenki megkapta űrhajós matricáját. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Tovább a teljes cikkre »

1 2 3 5