MIT TÜKÖR #06: Visszatérés – Űrfizika 2.0 a Szábábá évfolyamosokkal

MIT TÜKÖR #06: Visszatérés – Űrfizika 2.0 a Szábábá évfolyamosokkal

Egy héttel az első alkalom után folytatódott a Szábábá (10.) évfolyam űrfizikai képzése a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. Az előző alkalommal teljesített modul után, mind a négy csoport a másik pillér-foglalkozáson vett részt a rendhagyó fizikaórák keretében.

Dávid Anett fizikatanár Mit rejt az űrkuka? című interaktív műhelyfoglalkozásán – az űrszemét elemzésén keresztül -, a diákok áttekintették az űrkutatás és az emberes űrhajózás legfontosabb mérföldköveit, a körülöttünk keringő űrobjektumok sokszínű világát. 

A másik teremben Vajda Tibor alkalmazott médiatechnikus vezetésével indultak űrutazásra a gimnazisták, akik a Nemzetközi Űrállomást fedezték fel a virtuális térben, különböző küldetéseket teljesítve.


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.