Az “Utazás” projekt keretében szeptember 24-én Naprendszerünkkel ismerkedtek a Pegazus, a Griff és a Főnix osztályok diákjai a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A témát Ordasi “Chillagász” András csillagász Oázis az űrben című ismeretterjesztő előadása hozta közelebb a negyedikesekhez. Az elemi tagozat tanulói számos kérdést tettek fel a szakembernek, ezekre közösen keresték a válaszokat a látványos prezentáció során. Az elméleti ismereteket követően a KETER kupolát keresték fel kisebb csoportokban a gyerekek vendégelőadónk irányításával, hogy a naptávcső segítségével, saját szemmel
Hónap: 2024 szeptember
MIT TÜKÖR #06: Visszatérés – Űrfizika 2.0 a Szábábá évfolyamosokkal
Egy héttel az első alkalom után folytatódott a Szábábá (10.) évfolyam űrfizikai képzése a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. Az előző alkalommal teljesített modul után, mind a négy csoport a másik pillér-foglalkozáson vett részt a rendhagyó fizikaórák keretében. Dávid Anett fizikatanár Mit rejt az űrkuka? című interaktív műhelyfoglalkozásán – az űrszemét elemzésén keresztül -, a diákok áttekintették az űrkutatás és az emberes űrhajózás legfontosabb mérföldköveit, a körülöttünk keringő űrobjektumok sokszínű világát. A másik teremben Vajda Tibor alkalmazott médiatechnikus vezetésével indultak űrutazásra
Multivátor #34: Gőzgépek, robotkarok, VR-szemüvegek, naptávcső… – komplex tudományos élménynapon a tápiósági hetedikesek
Második alkalommal jártak nálunk a Tápiósági Papp Károly Általános Iskola diákjai Lesták Erzsébet szervezésében. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra a hetedikesekkel tartott Tóthné Ónody Nóra tanárnő is. Vendégeinket a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor szakmai vezetője, Paszternák András köszöntötte. Az első két programsávban Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz. A bevezető beszélgetést követően a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki a fiatalok. Molnár László fizikatanár a gőzgépek történetét követte végig, kísérletek
MIT TÜKÖR #05: Hámszások a golyópályán
Szeptember 19-én, csütörtökön a Hámszá (6.) osztály érkezett a Diáklaborba Devecseri Tamás osztályfőnök vezetésével, hogy kiderüljön, a hat csapat közül kik a Golyópályaépítés mesterei, kiknek sikerül minél tovább mozgásban tartania a golyót a GraviTrax elemeiből összeállított úton. Szakmai vezetők, Paszternák András koordinálása mellett huszonöt perc állt rendelkezésre a kreatív építésre, majd további öt perc jutott a csatornák véglegesítésére. A stopperóra szerint az 1-es csapat lett a győztes 8 másodperccel, tagjai megkapták a nemrégiben beüzemelt 3D-nyomtatók első “termékeit”. Hagyományainkat követve mindenki
Mizou chatbot az angolórán
Összeállította: Laufer Péter Alig egy éve a mesterséges intelligenciák és a hozzájuk kapcsolódó nyelvi modellek berobbantak a köztudatba, villámgyorsan a mindennapjaink részévé váltak. Nem csupán a munka világát kezdték el gyökeresen átalakítani, de a hétköznapjaink részévé is váltak. Az oktatás terén is hatalmas változásokat hoztak ezek a programok. Meg kell tanulnunk és tanítanunk a használatukat. A chatbotok integrálása az angol tanítása során számos előnnyel jár a tanulók számára. Interaktív nyelvi gyakorlást biztosítanak, lehetővé téve a diákok számára, hogy azonnali visszajelzést