December 17-én a Manó csoport másik része járt a Diáklaborban. A három hal, Hal Hedvig, Hal Hilda és Hal Hugó történetén keresztül optikai illúziókkal ismerkedett a csapat.
A rajzolás során használt fekete filctollak festékanyagának összetételét a kromatográfia segítségével derítették fel a gyerekek. Ezt a feladatot hanuka önnepéhez kapcsoltuk, a csodás, színes trendellik segítségével. A Csopa TV jóvoltából a teknőc történetét is meghallgattuk.
Zárásként nem maradhatott el az ajándék matrica sem.
A műhelyfoglalkozás a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány által támogatott „Jewish STEAM a Lauder MIT Diáklaborban” c. pályázat (P-040-II.2/2024) keretében valósult meg.
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.