Március 4-én a Lauder Javne Óvoda Manó csoportjának másik fele érkezett a Diáklaborba, hogy szakmai vezetőnktől, Paszternák Andrástól játékos formában tanuljon az egyensúlyról.
A kötéltáncos bevezető után egyensúlyozó bohócokat készítettek a gyerekek, melyekkel sétára indultunk az iskola épületében. A program második részében három állomást próbáltak ki az ovisok. Az egyensúlyozó kövek és a játékos torony mellett Noé bárkáját is ki kellet egyensúlyozniuk, hogy minden állat felférjen rá az özönvíz előtt.

A csapat kérésére, Juhász Mónika tanárnő a 3D-nyomtatóinkkal sütikiszúrókat készített a Manóknak. Köszönjük!
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.