Május 19-én a BGSZC Budai Technikumának harmadik tavaszi csapata érkezett hozzánk Hegyi Viktória és Pető László tanárok kíséretében. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Molnár László fizikatanár Színek és fények, valamint munkatársunk, Biljarszki Dániel Irány az űr! című műhelyfoglalkozásain vettek részt a diákok. Az előbbin kísérletek segítségével mélyítették el az optikai ismereteiket, a látványos színes bemutatók átfogó képet nyújtottak a fénytanról. Az utóbbin a bevezető kvízt követően, VR-szemüvegeket használva a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik órában a biológia szolgálatába állított modern oktatástechnológiai eszközökkel ismerkedett a csoport a labor szakmai vezetőjének, Paszternák
Kategória: MULTIVÁTOR élménynapok
Multivátor #95: Tudományos élménynapon a BGSZC Budai Technikum logisztikusai
Május 14-én a BGSZC Budai Technikumának csapata érkezett hozzánk Oláh-Száraz Ildikó és Pető László tanárok kíséretében. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Molnár László fizikatanár Színek és fények, valamint munkatársunk, Biljarszki Dániel Irány az űr! című műhelyfoglalkozásain vettek részt a diákok. Az előbbin kísérletek segítségével mélyítették el az optikai ismereteiket, a látványos színes bemutatók átfogó képet nyújtottak a fénytanról. Az utóbbin a bevezető kvízt követően, VR-szemüvegeket használva a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik órában Horányi Gábor, tehetséggondozásért felelős vezetőnkkel Nap-megfigyelésre került sor a KETER csillagvizsgálóban.
Multivátor #94: Szabadtéri kísérletek, kiterjesztett biovalóság, virtuális űrkalandok – a BGSZC Budai Technikum diákjai jártak nálunk
Május 12-én a BGSZC Budai Technikumának csapata érkezett hozzánk Szilágyi Péter Gergely tanár úr vezetésével. Az osztály második alkalommal látogatott el a Lauder Diáklaborjába. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap keretében három foglalkozáson vettek részt a fiatalok. Biljarszki Dániel Irány az űr! című workshopján a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a fiatalok. Paszternák Andrással, laborunk szakmai vezetőjével a biológiai oktatás modern eszközeivel ismerkedtek a középiskolások interaktív módon. Molnár László fizikatanár ezúttal rendhagyó szabadtéri kísérletekkel készült. A diákok aktív közreműködésével zajló bemutatók elgondolkodtatták
Multivátor #93: Tudományos élménynapon a Budajenői Általános Iskola hetedikesei
Kedden, április 28-án a Budajenői Általános Iskola hetedikesei jártak a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban Gulácsiné KozmaSarolta és Kóródi Kristóf tanárok vezetésével. A tudományos élménynap első két sávjában Molnár László fizikatanár Színek és fények, valamint munkatársunk, Biljarszki Dániel Irány az űr! című műhelyfoglalkozásain vettek részt a diákok. Az előbbin kísérletek segítségével mélyítették el az optikai ismereteiket, a látványos színes bemutatók átfogó képet nyújtottak a fénytanról. Az utóbbin VR-szemüvegeket használva a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik rendhagyó tanórán a kiterjesztett valóságot használó Curiscope pólókkal ismerkedtek
Multivátor #91: Tudományos élménynapon a Nógrád Vármegyei SzC Táncsics Mihály Technikum diákjai
Március 24-én, kedden ismét “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapot tartottunk a Diáklaborban. Kovácsné Danyi Szilvia tanárnő harmadik alkalommal hozott el diákokat a Nógrád Vármegyei SzC Táncsics Mihály Technikumból hozzánk. Az első két sávban Biljarszki Dániel VR-szemüveges és Paszternák András kiterjesztett valóságos műhelyfoglalkozásain vettek részt a fiatalok. Az előbbin a Nemzetközi Űrállomással és a Cada VR anatómiai programmal ismerkedtek az érdeklődők, az utóbbin a Curiscope ismeretterjesztő póláját felvéve terveztek ruhadarabokat vendégeink. A laborban lehetőség nyílt a 3D-s z-Space terminálok kipróbálására
