A Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium tizenegyedikes és tizenkettedikes diákjai érkeztek hozzánk október 1-jén, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁÍTOROK!” programon. A csoportot Vicziánné Salla Ildikó, Németh Pálné Vecseri Gabriella és Kelemen Egon tanárok kísérték el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. Vendégeinket Paszternák András, a nap koordinátora köszöntötte. Először rendhagyó időutazásra indultunk a csapattal Horváth Cecília tanárnő vezetésével. Sztehlo Gábor nyomába eredtünk, iskolánk területén felkerestük azokat az emlékpontokat, melyek az embermentő és társai nemes cselekedeteit idézik fel.
Címke: csillagászat
Merre tart a tudománykommunikáció?
2024. szeptember 14-én került sor a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete szervezésében a Lehetőségek és kihívások a tudománykommunikáció világában című programra, melynek keretében előadásokon és kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a szervezte tagjai. A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban megjelenteket Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola főigazgatója és Orodán Sándor, az egyesület elnöke köszöntötte. Az este szervezője és moderátora Farkas Alexandra tudománykommunikátor volt, aki így összegezte a rendezvényt: “Régi álmom volt egy olyan tudománykommunikációs program, ahol teljesen eltérő szemszögből mesélhetünk egymásnak arról, ki hogyan dolgozik. Valaki óvodásoknak és iskolásoknak mesél a fizika és a kémia
MIT Tükör #07: A kérdések órája… – Naprendszerünkkel ismerkedtek a negyedikesek
Az “Utazás” projekt keretében szeptember 24-én Naprendszerünkkel ismerkedtek a Pegazus, a Griff és a Főnix osztályok diákjai a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A témát Ordasi “Chillagász” András csillagász Oázis az űrben című ismeretterjesztő előadása hozta közelebb a negyedikesekhez. Az elemi tagozat tanulói számos kérdést tettek fel a szakembernek, ezekre közösen keresték a válaszokat a látványos prezentáció során. Az elméleti ismereteket követően a KETER kupolát keresték fel kisebb csoportokban a gyerekek vendégelőadónk irányításával, hogy a naptávcső segítségével, saját szemmel
MIT rejt a világűr? #01 – Nyílt este a KETER csillagvizsgálóban
Szeptember 10-én első alkalommal vált bárki számára elkérhetővé a KETER csillagvizsgáló. Az iskolai közösségnek szervezett Hold- és Szaturnusz-megfigyelések után, ezúttal bárki jelentkezhetett az éjszakai programra. Horányi Gábor főigazgató vezetésével középiskolások csoportja (BMSZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum), egyéni látogatók kémlelték az eget kedden este a Lauder Javne Iskola tetejéről. Három egy-egy órás programsávban szerezhettek csillagászati ismereteket az előzetesen regisztrált érdeklődők. A rendezvény lebonyolításában Halász János gazdasági vezetőnk működött közre, aki iskolánk innovatív fejlesztéseit, köztük Diáklaborunkat is bemutatta a látogatóknak.
MIT üzen a világűr? – Csillagászati megfigyelés a KETER kupolából 7-13. évfolyamos diákoknak és kísérőiknek
A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor KETER kupolája 2024. szeptember 10-11-én megnyílik a csillagászat iránt érdeklődő 7-13. évfolyamos diákok, szüleik, nagyszüleik és tanáraik előtt. 19 és 22 óra között várjuk az érdeklődőket a Lauder Javne Iskolába. A Selye János Diáklaborhálózat kiépítése projekt jóvoltából a Hold-megfigyelésen való részvétel ingyenes, az előzetes regisztráció kötelező, ez az alábbi linken érhető el. Minden jelentkező csapatban legalább egy 7-13. évfolyamos diáknak kell lennie. A foglalkozásokat Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola főigazgatója, fizikatanár vezeti. A rendezvényen megjelenteknek jelenléti íven, aláírásukkal kell igazolniuk