A címbeli idézet az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium egyik diákjától származik, aki ezzel a felkiáltással távozott Molnár László fizikatanár kísérletekkel és működő modellekkel színesített műhelyfoglalkozásáról. Március 4-én az oktatási intézmény harmadik csoportja töltött nálunk három órát, az osztályt Szabó Katalin Éva és Szilágyi Petra tanárnők kísérték el a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. Az első két sáv másik workshopját munkatársunk, Biljarszki Dániel tartotta. Vele a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a fiatalok VR-szemüvegek segítségével. Lehetőség nyílt a távirányítható és
Címke: digitalizáció
INNOlab: Szintet léptünk – digitális golyópályák
A szülői közösség támogatásának köszönhetően új kiegészítőket szereztünk be a GRAVITRAX készleteinkhez. A digitális, programozható eszközöket és a golyópályákat “felturbózó” attrakciókat első alkalommal az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának tagjai próbálták ki. A másfél órás szakkör ezúttal is rövidnek bizonyolt, szívesen maradtunk volna még építeni. Köszönjük az új eszközöket! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal,
Ahol a jövő lakik… – közös tanulás a búcsi DigiFAB 1. STE@M NAPján
Csütörtök délután kiürítem egy korábbi műhelyfoglalkozás kellékeit a gurulós bőröndből, kell a hely a golyópálya elemeinek. Lassan indulok haza Komáromba, reggel egy közeli községbe, Búcsra vagyok hivatalos az 1. STE@M NAPra. Hosszas előkészítés, számos online konzultáció előzte meg a pénteki rendezvényt, melyet a helyi Katona Mihály Alapiskola pedagógusa, a Digitális FABrikáló Műhely létrehozója, Henzel György hívott életre. Különös érzés, amikor az ember szülőföldjén népszerűsítheti a tudományokat. Kicsit izgatott is vagyok, amikor másnap kedves, gimnáziumi osztálytársam Elvíra felvesz a hetes lakótelepen,