A negyedik 4T műhelyfoglalkozásra március 23-án került sor a Lauder Javne Iskola STEAM-csapatának szervezésében. Az elemiseknek és a középtagozat 5-6. évfolyamának szóló online program ezúttal is igazi családi kikapcsolódást jelentett a csatlakozóknak. Kis és nagy testvérek, szülők hajtották végre Aliz és András irányításával a feladatokat. A tenger szétválasztását követően a széder estéken nélkülözhetetlen tojásé volt a főszerep. A héj alkotóelemeinek megismerése után a palackba is bevarázsoltuk a “szabad emberek” eledelét. Minden család meghajtogatta és egyéni stílusra alakította a széder-tálját. A
Címke: fizika
Energiahatékonyság, körforgásos gazdálkodás – Mészáros Fannival az energiacímkék nyomában
Március 17-én dr. Mészáros Fanni (APPLiA Magyarország Egyesülés) volt a STEAM-követ képzésünk vendége, akivel az elektromos hulladékok kezeléséről, az energiahatékonyságról, a környezettudatos szemléletformálásról beszélgettünk. A jogi, közgazdasági és környezeti tanulmányok során szerzett tapasztalatok mellett, átfogó képet kaptunk az APPLiA működéséről, az európai jogalkotásban betöltött szerepéről, a széles társadalmi rétegeket, különböző generációkat megszólító kezdeményezéseiről. Vendégünk megosztotta velünk a Susotázs című film szakmai tanácsadójaként szerzett élményeit is. A nemzetközi sikereket elért alkotást, a tanórára készülve megtekintették diákjaink. Köszönjük az új ismereteket!
Irány az űr! – Vizi Pál Gábor (Wigner Fizikai Kutatóközpont) volt a vendégünk
Február 3-án a tizenegyedik évfolyam diákjai Vizi Pál Gáborral találkoztak a virtuális térben. A Wigner Fizikai Kutatóközpont Űrtechnológiai csoportjának vezetője az űrkutatók mindennapjairól, a megvalósított és folyamatban lévő nemzetközi együttműködésekről, a tudományág aktuális kérdéseiről mesélt. A villamos- és a biztonságtechnikai mérnök megosztotta velünk saját pályaválasztásának történetét is. A hivatalos program után az érdeklődők még jó ideig beszélgettek a szakemberrel. Diákunk írta: “Ahogy az előző heti, a mai előadás is nagyon tetszett. Számomra érdekes az egész űrkutatás és az asztrofizika, ezért
Digitálisan folytatódott a STEAM-követ képzés
Bár a Csodák Palotája zárva tart és a középiskolákban digitális tanrend van érvényben, a Csopa és a Lauder iskola közös STEAM-követ képzése az elmúlt hetekben is folytatódott. Az interaktív Zoom-órákon a tudományos ifivezetők kezében lévő módszerekről, a kérdésfeltevés fontosságáról, az online ismeretterjesztő programok kulisszatitkairól és az áltudományos tartalmak felismerésének technikáiról tanultunk. Külön órát szenteltünk Öveges József munkásságának, a Richter Gedeon labor kényszerű hiányát az odahaza elvégezhető kísérletekkel igyekeztük enyhíteni. (a bejegyzés eredetileg a Csopamedia blogon jelent meg)
4T Virtuális Zöld Workshop
Február 26-án kora este, a hanukai műhelyfoglalkozás folytatásaként meghirdetett 4T Virtuális Zöld Workshopra került sor. A közelgő tu bisváthoz kapcsolódó online program elején az ünnep eredetéről, hagyományairól szóltunk, majd egy fás kísérletet hajtottunk végre az elemi és középtagozatról csatlakozó 25 családdal, tanulóval. A művészeti részben gyümölcs-zöldség nyomdázás várta a kicsiket-nagyokat, aktívan bekapcsolódó szülőket. A színek, formák világának felfedezése mellett, szóba került az élelmiszerpazarlás kérdésköre is. Az ültetés hagyományait követve házi terráriumot készítettünk újrahasznosított anyagokból, ezt követően egy palack-szökőkút segítségével hívtuk fel a figyelmet az