December 3-án a Manó csoport járt a Diáklaborban. Elsőként a három hal meséjén keresztül optikai illúziókkal ismerkedett a csapat. A rajzolás során használt fekete filctollak igaz történetét a kromatográfia segítségével derítették fel a gyerekek. Ezt a feladatot hanuka önnepéhez kapcsoltuk, a csodás, színes trendellik segítségével. Zárásként nem maradhatott el az ajándék matrica sem. A műhelyfoglalkozás a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány által támogatott „Jewish STEAM a Lauder MIT Diáklaborban” c. pályázat (P-040-II.2/2024) keretében valósult meg. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Címke: kémia
Merre tart a tudománykommunikáció?
2024. szeptember 14-én került sor a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete szervezésében a Lehetőségek és kihívások a tudománykommunikáció világában című programra, melynek keretében előadásokon és kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a szervezte tagjai. A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban megjelenteket Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola főigazgatója és Orodán Sándor, az egyesület elnöke köszöntötte. Az este szervezője és moderátora Farkas Alexandra tudománykommunikátor volt, aki így összegezte a rendezvényt: “Régi álmom volt egy olyan tudománykommunikációs program, ahol teljesen eltérő szemszögből mesélhetünk egymásnak arról, ki hogyan dolgozik. Valaki óvodásoknak és iskolásoknak mesél a fizika és a kémia
Szántó Dénes: Hogyan készítették a Bölcsek Kövét?
“Kémiaórákon sokat tanulunk az alkimistákról, de nem sokan tudják, hogy pontosan hogyan kell elképzelni a munkájukat. A fő céljuk, a bölcsek kövének előállítás mára már gyerekmesék szintjére süllyedt, pedig valaha tudományos módszerekkel próbálták felkutatni. A bölcsek kövével kapcsolatban rengeteg interpretációt ismerünk.” – tovább az esszére A kezdeményezésről: A dolgozat a NYIT évfolyam esszéprojektjének keretében készült. Az egyéni munka végigvitele (az esszé megírása) mellett a szakértőkkel való kapcsolattartás és kommunikáció volt a feladat egyik legfontosabb eleme. A diákok tizenöt évesek, jövőre kezdik a gimnáziumi éveiket.
“Házhoz ment” a STEAM-nap – munkahelyükön kerestük fel a szakembereket
December 5-én, hagyományainkat követve (korábbi STEAM-napjaink: 2022/23, 2021/22, 2020/21), tudományos élménynapot szerveztünk a NYIT és a 9-12. évfolyam diákjainak. Idén nem a kutatók, ipari szakemberek jöttek el az iskolába, hanem egy-egy évfolyamunk kerekedett fel, hogy meglátogasson tudományos műhelyeket. A Hárim (12.) a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt kereste fel, ahol a fiatalok két csoportban nyertek betekintést egy fejlesztőközpont mindennapjaiba. A házigazdák – a mérnökök munkájának és az emobilitással kapcsolatos legújabb innovációknak a megismertetése mellett – egy projektfeladatba is bevonták a résztvevőket.
Vízvizsgálat a Mobillaborban
Október 27-én a Selye János Diáklaborhálózat nyitókonferenciáján avatták fel a Magyarországi Diáklaborok Egyesületének Mobillaborját. A természettudományokat házhoz vivő kezdeményezést elsőként a Lauder diákjai próbálhatták ki. A kecskeméti Piraista Iskola Öveges laborjának csapata, Lévai Zita Mariann laborvezető irányításával a vízvizsgálat és a mikroszkópiai megfigyelés tudományába vezette be a Kert, az Olíva és a Pisztácia osztályok diákjait. A Mobillabor sátrában és kisbuszában elvégzett kísérletek nagy élményt jelentettek minden fiatalnak. Az osztályokat kollégáink, Mester Nikoletta és Szedő Ágnes kísérték a műhelyfoglalkozásokra. Bízunk benne,