Egy nappal az első tudományos élménynap után, október 20-án az iskolánkban vendégeskedő holland cserediákoknak (Het Amsterdams Lyceum) tartottunk kreatív műhelyfoglalkozást a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor oktatási témáihoz kötődően. A játékmester, Paszternák András reggeli bemelegítésként a “képzelet játszótér” kék építőkockáinak segítségével mozgatta meg a fiatalokat. Két csoportban, az elmúlt napok élményei alapján, Budapest legérdekesebb épületeit húzták fel a gimnazisták. A Dohány utcai zsinagóga és a Halászbástya szemrevételezése után, a fizikához kapcsolódóan, közösen készítették el a leghosszabb golyópályát az építőelemekből.
Címke: kémia
Tudós csajok
A Tudós Csajok tehetséggondozó programba november végén nyertem felvételt. A projektet a DUE (Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) találta ki és valósította meg. A kezdeményezés célja, hogy a természettudományok iránt érdeklődő diákok tágíthassák tudásukat, inspirálódhassanak és elismert magyar kutatónőkkel, az ő tevékenységeikkel és kutatási területeikkel ismerkedhessenek meg. Mióta tag lettem, sok programban vettem részt, számos helyre látogathattam el, sok új ismeretet szereztem, köztük kortársakét és tudósokét. A programot a TehetségHázas mentorom, dr. Paszternák András ajánlotta. Azzal a céllal jelentkeztem,
Innovatív tesztelők
Az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának április 20-i foglalkozásán a zSpace 3D-és oktatógépekre érkezett új alkalmazásokat tesztelte lelkes csapatunk. Egy kérdőív mentén keresték a fiatalok a legizgalmasabb és a legtöbb kihívást rejtő LETAR applikációkat. A biológia, fizika, kémia, földrajz és matematika ismeretanyagának elsajátítását segítő miniprogramok nagy sikert arattak a tesztelők körében. Zárásként a személyes benyomásokat, a fejlesztőknek szóló javaslatokat gyűjtöttük össze.
Haifai cserediákok és vendéglátóik a Csopában
STEAM oktatási programjaink keretében március 27-én a nyolcadik évfolyamosoknál vendégeskedő haifai cserediákok látogattak el a Csodák Palotájába Máhr Kinga, Fenyő Ágnes és az izraeli tanárok vezetésével. A diákokat Paszternák András, iskolánk STEAM-programkoordinátora, a Csopa tudománykommunikációs vezetője köszöntötte a tudományos élményközpontban. A CsopOlimpia keretében, hatfős csoportokban fedezték fel a fiatalok a tematikus egységeket. A Richter Gedeon labor felkeresése után egy angolnyelvű elektromos kísérlet bemutatóra került sor az Öveges színpadon Sipos Trisztán előadásában. A csapat tudományos élményekkel gazdagodva folytatta egyhetes programját az
Kémiai és fizikai kísérletek
A Csodák Palotájával közös oktatási programunk második foglalkozását a Richter Gedeon laborban indítottuk. A biztonságos és kreatív kísérletezés szakmai hátterének megismerése mellett Newton munkásságában mélyedtünk el a délután folyamán. A tematikus egység interaktív eszközei mellett, a tudományos élményközpont szenior előadóinak (Pataki Attila és Kiss Csaba) extra bemutatói tették még érdekesebbé az almáskerti „időutazást”. A Newton által megfigyelt jelenségeket a Körmoziban látható vadvízi evezés képkockáin is megpróbáltuk azonosítani, végezetül a Tudósok csarnokában látogattuk meg a fizikust. További részletek ezen a linken olvashatók az oktatási együttműködésről: STEAM-követ képzés