miniMIT #10: Sóoroszlán a szélerőművek tövében

November 12-én, kedden reggel a Manó csoport másik fele érkezett a Lauder MIT Diáklaborba, hogy részt vegyen a művészeteket a tudományokkal összekapcsoló műhelyfoglalkozásunkon. Miután megismerkedtünk a Holt-tenger sókristályaival és elkészítettük a sóoldatokat, a gyerekek kedvenc állatai elevenedtek meg a fekete kartonokon. A ventilátoros szárítás során tanulmányoztuk a szélerőmű modelleket, majd a napenergiáról is beszélgettünk az ovisokkal. Zárásként fűszerekkel színeztük meg a sós tálakat, így piros és sárga képek is készültek. Egy-egy vidám, állatos matricával köszöntük meg a közös tanulást az ovisoknak. A pályázat kódja:

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #09: A Holt-tengertől a szélerőművekig – nálunk járt a Manó csoport

November 5-én, kedden reggel a Manó csoport fele érkezett a Lauder MIT Diáklaborba, hogy részt vegyen a művészeteket a tudományokkal összekapcsoló műhelyfoglalkozásunkon. A Bar-Ilan Egyetem Nanomúzeumának egyik installációja adta az ötletet a sóállítok készítéséhez. A Holt-tenger sójával festő művész nyomdokába lépve először fekete kartonra festettek a gyerekek. Az oldódás, a kristályosodás folyamatát tanulványozva elevenedtek meg a kedvenc állatok a papíron. A szárítás szakaszában a szélerőművek és a napelemek kerültek szóba. A tudományos ismeretek bővítése után fűszerekkel színeztük meg a sóoldatokat, így újabb alkotások születtek. Egy-egy

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #08: Sóállatok, szélerőművek és napelemek – a Lurkó csoport kedd reggele

Az űrállomásos és a robotos kalandok után a művészet és tudomány kapcsolatát “kutattuk” a Lurkó csoportosokkal október 29-én a Diáklaborban. A Bar-Ilan Egyetem Nanomúzeumának egyik installációja adta az ötletet a sóállítok készítéséhez. Először fekete kartonon alkottunk, megbeszélve az oldódás, a kristályosodás fogalmát, majd fűszerekkel színeztük a sóoldatot, így készültek a további képek. A rajzok száradását, a víz párolgását ventillátorral segítettük. Ez jó alkalom volt arra, hogy a szélerőművek modelljeit tanulmányozzuk a Lauder MIT-ben. Ha már a megújuló energiákról volt szó, akkor a

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #07: Robotkarok az oviban

Kedden reggel a Manó csoport másik fele látogatott el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyen a robotos foglalkozáson. A ráhangoló rajzfilm megtekintését követően a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokkal ismerkedtek a gyerekek. Nagy sikere volt a Lego robotnak és a 3D-s z-Space termináloknak is, amelyeken a robotkarok felépítésével ismerkedtünk. A küldetés sikeres teljesítésének végén, hagyományainkat követve, most is járt az ajándék matrica a kicsiknek. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #06: Manók vs. Robotok

Kedden reggel a Lauder Javne Óvoda Manó csoportjának egyik fele vendégeskedett a Lauder MIT Diáklaborban. A témánk, melyre egy rövid rajzfilmmel hangolódtunk, ezúttal a robotok tudománya volt. A gyerekekkel átbeszéltük, mi mindenben lehetnek segítségünkre a “gépek”, majd megnéztük, miként működnek a programozható, a távirányíthetó és a rajzoló robotkarok. Az izgalmas eszközök kipróbálása után, egy-egy mókás matricát kaptak ajándékba látogatóink. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei

Tovább a teljes cikkre »