December 5-én a Budajenői Általános Iskola hetedikesei érkeztek a Lauder MIT Diáklaborba Gulácsiné Kozma Sarolta és Kristály Szilvia tanárnők vezetésével.
A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Juhász Mónika tanárnő műhelyfoglalkozásán a robotokkal ismerkedtek a diákok. Az átfogó bevezetőt követően a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarokat próbálták ki vendégeink. Palotai András informatikai szakember a mesterséges intelligencia térhódításáról, mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról tartott gondolatébresztő workshopot. Voltak, akik a teremben található 3D-és z-Space terminálokat is tesztelték.
A Tudományos körgorgás keretében közösségi golyópálya-építésre került sor szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálásával, majd Biljarszki Dániellel virtuális utazásra indultak az általános iskolások a Nemzetközi űrállomásra. A VR-szemüveges kalandoknak ezúttal is nagy sikere volt.
Zárásként átadtuk a Multivátor-okleveleket és mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát.
Köszönjük a közös tanulást!
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.