Multivátor #52: MI-kihívások, görbült terek, gravitáció – tudományos élménynapon az Európa 2000 Gimnázium tizedikesei

Multivátor #52: MI-kihívások, görbült terek, gravitáció – tudományos élménynapon az Európa 2000 Gimnázium tizedikesei

Január 28-án a budapesti Európa 2000 Gimnázium diákjai érkeztek a Lauder MIT Diáklaborba, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A csapatot Bakai Eszter, Fejér Orsolya és Merényi Márta tanárnők kísérték.

Az első két programsávban Hordós Boldizsár művésztanár a Görbült terek tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz. Az elméleti bevezetőt követően a főszerep az alkotásé volt. A középiskolások hat- és hétszögek segítségével hozták létre saját görbült tereiket. Palotai András informatikai szakember a mesterséges intelligencia előretörésével, előnyeivel és kihívásaival foglalkozott. A diákokkal számos aktuális, mindannyiunkat érintő, a témával kapcsolatos kérdéskört megvizsgáltak a Mesterséges intelligenciák: a porszívótól a ChatGPT-ig című workshopon.

A harmadik rendhagyó tanórán egy küldetés várta az ostályt. A Gravitrax elemeinek segítségével egy golyópályát kellett időre elkészítenie a csapatnak, felhasználva a fizikaórákon megszerzett tudást. A digitális elemekkel színesített építkezést szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálta.

Zárásként átadtuk a MULTIVÁTOR-oklevelet, mindenki választhatott egy tudományos, mókás matricát.

Köszönjük a közös tanulást!

A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.