Március 6-án a Kelenvölgyi Általános Iskola diákjai érkeztek hozzánk, tanáraik Mihályffy Kornélia és Schilling Balázs kíséretében, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon.

Az első két programsávban Szirtes Aliz művésztanárral a metserséges intelligencia és az emberi személyiség kapcsolatát térképezték fel a hetedikesek. Munkatársunkkal, Biljarszki Dániellel VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a fiatalok. A rajzoló és távirányítható robotkarok mellett a 3D-s z-Space terminálokat is kipróbálták vendégeink.

A Tudományos körforgás keretében Horányi Gábor, főigazgató Nap-megfigyelésre invitálta a csoportot az iskola tetején felépült Keter csillagvizsgálóba. A videókamera által rögzített kép elemzése után a Nap-távcsőbe tekintve figyelték meg a kamaszok a napfoltokat és a napkitöréseket. A csillagászati ismeretek bővítése után a közösségi golyópályaépítés következett. Szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálásával készült el az útvonal, melyet digitális elemekkel tettünk még izgalmasabbá.
Zárásként átadtuk a MULTIVÁTOR-okleveleket, mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát.
Köszönjük a közös tanulást!
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.