A LIMIT 2024 – innovációs maratonon sikeresen szereplő Kémcsövesek csapat május 6-án váltotta be nyereményét. Boncz Dániel tanár úr vezetésével a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba.
A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Molnár László tanár úr a gőzgépek fizikáját hozta közelebb a középiskolásokhoz. Működő modellekkel és kísérletekkel követtük végig a fejlesztéseket az ókortól az ipari forradalomig. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel invitálta virtuális űrutazásra a fiatalokat. Az elméleti bevezetőt követően vendégeink VR-szemüvegek segítségével hajtottak végre küldetéseket a Nemzetközi Űrállomáson. Lehetőség nyílt a távirányítható és rajzoló robotkarok, a 3D-s z-Space terminálok és Zümzüm kipróbálására is.

A harmadik rendhagyó tanórán közösségi golyópályaépítésen vett részt a csapat szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálásával. A kreatív útvonalat digitális és extra elemekkel tettük még izgalmasabbá. A korábban, a fizikaórákon elsajátított ismereteket sikeresen alkalmazták a gimisek a gyakorlatban.

Zárásként átadtuk a STEAM-okleveleket, mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát.
Köszönjük a közös tanulást!
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.