November 6-án Diáklaborunk szakmai vezetője volt a STREAM IT Inspirációs Hub egyik vendége.
A szervezők így összegezték a délután programját:
A webinárium során két előadó osztott meg jó gyakorlatokat és hasznos tanácsokat STEAM-tanítással kapcsolatban.
Dr. Paszternák András a Lauder Javne Iskola Multiverzum Innovációs Terével kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg. Az iskola STEAM-programjának keretében évente tematikus STEAM-napokat tartanak, valamint rendszeresen külsős diákcsoportokat is fogadnak. A tudományos ismeretek mellett a programban a különböző művészeti ágak is szerepet kapnak (“A” mint Art a STEAM-ben). Az általános iskolai és középiskolás diákok mellett már az óvodások számára is szerveznek rendszeres programokat és az ország minden részéről érkeznek résztvevő osztályok és csoportok.
Dr. Réthi-Nagy Zsuzsánna A SCUP tudományos programot mutatta be. A program egyik fő célkitűzése, hogy a diákoknak korban hozzájuk közel álló személyek mutassák be a tudomány szépségeit. A SCUP foglalkozások 9-12. évfolyamos diákoknak szóló egynapos workshopok, amelyek a természettudományokat élményalapú módon, startup-szemléletű, projektalapú szemlélettel mutatja be. Ráadásként a résztvevők felvételi többletpontokat is kapnak.
Köszönjük a meghívást!
Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
