Kedden, április 28-án a Budajenői Általános Iskola hetedikesei jártak a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban Gulácsiné Kozma
Sarolta és Kóródi Kristóf tanárok vezetésével.
A tudományos élménynap első két sávjában Molnár László fizikatanár Színek és fények, valamint munkatársunk, Biljarszki Dániel Irány az űr! című műhelyfoglalkozásain vettek részt a diákok. Az előbbin kísérletek segítségével mélyítették el az optikai ismereteiket, a látványos színes bemutatók átfogó képet nyújtottak a fénytanról. Az utóbbin VR-szemüvegeket használva a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink.

A harmadik rendhagyó tanórán a kiterjesztett valóságot használó Curiscope pólókkal ismerkedtek az általános iskolások szakmai vezetőnk, Paszternák András irányításával, saját oktató pólómintákat is tervezve.
A nap végén mindenki megkapta a MULTIVÁTOR-oklevelét, választhatott egy mókás, tudományos matricát.
Köszönjük a közös tanulást!
Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
