Kedden délután két párhuzamos Nemzeti Tudósképző Akadémiás (NTA) program zajlott a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban.
A budapesti Területi Képzési Központok (NTA TKK) együttműködésének keretében az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium szervezésében bioTREND foglalkozásra került sor laborunk szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással. Az érdeklődők megismerkedhettek a biológia tanításában is bevethető modern oktatástechnológiai eszközökkel. A Curiscope póló kiterjesztett valósága mellett a gyakorlaton szerephez jutottak a z-Space 3D-és terminálok, az emberi szerveket pakoló robotkarok, a hőkamera, a legújabb mesterséges intelligenciát alkalmazó Lego-robotok, a VR-szemüveges boncolás is.
A másik teremben a saját Területi Képzési Központunk diákjai Ordasi “Chillagász” András csillagásszal és tudománykommunikátorral eredtek a világűrben rejtőző vagy oda feljutó élet nyomába. A másfél órában számtalan kérdéskört jártak végig a fiatalok a szakember irányításával.
Mindkét csapat résztvevői, hagyományainkat követve, mókás tudományos matricát kaptak ajándékba a program végén.
Köszönjük a közös tanulást!
Diáklaborunk és a KETER csillagvizsgáló programjait a Selye János Diáklaborhálózat működtetése és fejlesztése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:
A pályázat kódja: DIÁKLABOR-25-08
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Tudományos és Technológiai Minisztérium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete útján a Selye János Diáklaborhálózat működtetése, fejlesztése projekt keretében
Diáklaborunk a Nemzeti Tudósképző Akadémia Területi Képzési Központjaként működik.