Az elmúlt hetekben híres magyar kutatókkal ismerkedtek a tizenegyedik évfolyamosok a Csopában. A Tudósok csarnokában gyűjtött információk alapján egy angol nyelvű bábelőadás keretében mutatták be a tudományos élet jeles képviselőit a Csodák Palotájában vendégeskedő portugál Erasmus+-os diákoknak, Mafaldanak és Nunonak. A csapatbemutatók előtt, a rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával, a bábokat is közösen készítették el a lauderesek. A nemzetközi zsűri értékelte a produkciókat. Az előadásokat követően jutott idő egy kis biliárdfocira is.
Hónap: 2022 március
Jeges-fagyos kalandok – Ánánimos programon jártak a hatodikosok
Mérföldkőhöz érkezett az Ánánim évfolyam STEAM-követ képzése. Március 11-én a hatodikos Kert osztály tanulói vettek részt azon a háromórás programon, melyet a tizenegyedikesek állítottak össze a Csodák Palotájában töltött tanóráik alapján. A Jégkorszak, az olvadás tavasza című rendezvény első fél órájában három helyszínt kerestek fel a középtagozatosok: a laborban kémcsöves kalandok, a 9D moziban jeges élmények, az Illúzióteremben egy rövid interaktív foglalkozás várta őket. Ezután kezdődött a harmincperces fagyos kísérlet bemutató az Öveges színpadon. Kiss Csaba szenior előadó elkápráztatta a közönséget. Rövid
Networking és logisztika
Csütörtök délután ismét találkoztak a Diák Innovátorok Klubjának tagjai, hogy ezúttal a kapcsolati hálók fontosságáról halljanak vendégünktől, Bencskó Györgytől, aki a Cambridge-i Egyetemen szerzett élményeit osztotta meg az érdeklődőkkel. Diákjaink számtalan kérdést tettek fel a kémikus számára, aki beszélt a tanulmányairól, a kinti egyetemi élet kihívásairól és pozitív oldalairól. Szóba került a kapcsolatrendszer fontossága, a tudatos karrierépítés kérdésköre is. Hagyományainkat követve, ezúttal sem maradhatott el a közös játék, ezúttal a “logisztika” került a fókuszba.
Programtervezés a STEAM jegyében
Programtervezéssel folytatódott a Lauder Javne Iskola és a Csodák Palotája közös oktatási projektje. A tizenegyedik évfolyamosok a kisebbek számára terveztek, a tudományos élményközpontban zajló 3-4 órás aktivitásokat. A bevezető társasjátékozás után – az eddig szerzett helyszíni tapasztalatokat felhasználva – született meg a Galaktikus utazás, a Varázslótanonc és a Jégkorszak, az olvadás tavasza program. A részletek kidolgozása közben jutott idő a vizuális élmények gyűjtésére a 9D moziban. Az első osztályok hamarosan ki is próbálhatják a nagyobbak által összeállított tematikus napokat a