Lauder MIT Diáklabor programok a MOZAIK NAPON

Lauder MIT Diáklabor programok a MOZAIK NAPON

Október 12-én rendezték meg a gimnáziumi tagozaton a hagyomános MOZAIK NAPOT, amelyen a tanárok és a szülők köréből jelentkezők rendhagyó tanítási órákat tartanak a diákoknak.

A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor három foglalkozással színesítette a programkínálatott. Az első sávban Dávid Anett és Szarvas Ildikó az Űrszemét című interaktív STEAM-órán a világűrben keletkező hulladék nyomába eredt. A Föld körül keringő űreszközök mellett az űrkuka tartalmának elemzése sem maradt el. Az érdeklődők számba vették, hogy a mindennapjainkban mi mindent köszönhetünk az űrhajózásnak, űrkutatásnak.

A második és a harmadik sávban Paszternák András Kockás kihívások 2.0 workshopján az ismert dán építőjáték segítségével hozta közelebb a most induló Diáklabor három tematikáját, az űrkutatást, a mesterséges intelligenciát és az energiát a fiatalokhoz.

Három Lego-figura: Eszter az informatikus, Dávid az űrhajós és Smuel az energetikai szakember “segítségével” oktatási kockaposzterek készültek. A kreatív feladatok mellett szó volt az építőjáték kémiájáról, az évtizedek során bevezetett gyártási fejlesztésekről.

A pályázat kódja: 2022-3.1.1-DIÁKLABOR-2022-00001

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.

One thought on “Lauder MIT Diáklabor programok a MOZAIK NAPON

Comments are closed.