A címben szereplő mondatot a Kelenvölgyi Általános Iskola egyik hetedikes diákja mondta az interaktív foglalkozások szünetében. A 7. a tanulói Csorba Edit és Hutvágner Gábor vezetésével érkeztek november 9-én a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyenek a második “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon.
Vendégeinket Paszternák András, a diáklabor szakmai vezetője köszöntötte. A program és a biztonsági szabályok ismertetése után az osztály két csoportban vágott neki az energiával és az űrkutatással kapcsolatos küldetéseknek.
Molnár László kísérletekkel fűszerezett műhelyfoglalkozásán a gőzgépek történetével ismerkedtek a fiatalok. A működő modellek tanulmányozása mellett a fizikai, mérnöki vonatkozásokról is szó esett. Zárásként a Stirling-motor rejtelmeibe tekinthettek be az érdeklődők.
A MIT másik termében Hordós Boldizsár “Párolgás” című művészeti – tudományos workshopjára került sor. A számos területet érintő elméleti bevezetőt követően sóképeket készítettek a résztvevők. Természetes és mesterséges festékeket is használtak a “művészek”. Az “élő” alkotások folyamatosan alakultak, változtak a kristályosodás során.
Miután mindkét csapat gazdagította ismereteit a két tantermi aktivitáson, az iskolaudvar felé vették az irányt. A teleszkópos megfigyelésen a Nap került a fókuszba, napfoltokat kerestek az égitesten. Molnár László jóvoltából számos csillagászati információval bővültek az eddig tanultak.
Az élménynap során – a Tudományos körforgás keretében – jutott idő a 3D-s Z-space terminálok kipróbálására és a “geometriai” építésre is.
A három tanóra hamar elrepült, a hazaindulás előtt minden gyerek és felnőtt átvehette a MULTIVÁTOR oklevelét, hagyományainkat követve választhatott egy-egy mókás tudományos matricát.
Köszönet az élménynap szervezésében közreműködőknek, köztük a Kelenvölgyi Általános Iskola tanárainak, akik immár a második osztályukat hozták el a Lauder MIT Diáklaborba!
—
A pályázat kódja: 2022-3.1.1-DIÁKLABOR-2022-00001
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
2 thoughts on “MULTIVÁTOR #02: “Ezzel a Stirling-motorral egész nap tudnék játszani!””
Comments are closed.