Március 19-én a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola diákjai a „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon vettek részt Demeter Dóra és Markovich-Juhász Adrienn Dóra tanárnők vezetésével.
Az első két programsávban Csordás Eszter és Halák László média designerek a marsi jövőben és a robotok világában kalauzolták a fiatalokat. Az előbbi műhelyfoglalkozáson a mesterséges intelligencia segítségével alkottuk meg a jövő emberét és annak lakókörnyezetét, az utóbbin puha robotokat készíttek a diákok.
A workshopok során fontos szerep jutott a Diáklabor LED-falának és az új számítógépeknek. Vendégeink kipróbálták a 3D-s z-Space terminálokkal is.
A harmadik sávban a golyópályák mestereit kerestük szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálásával, öt csapat versengett egymással a címért. A fizikai ismeretek segítségével megépült pályákon a lehető legtovább mozgásban kellett tartani a golyókat. Számos egyedi, kreatív megoldást láttunk, a megmérettetést a hármas csapat nyerte. Az elfogulatlan szakmai zsűrit Halák László és Molnár László fizikatanár alkotta.
A MULTIVÁTOR oklevelek és a mókás, tudományos matricák átadása után köszöntünk el a 7. G osztálytól.
Köszönjük a közös tanulást!