Május 8-án a Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola hetedikesei érkeztek a Lauder MIT Diáklaborba Gila Nóra és Kamarás Krisztina tanárnők vezetésével, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTÍOROK!” tudományos élménynapon.

Az interkatív program első két sávjában Molnár László fizikatanárral a gőzgépek fejlődését tanulmányozták a diákok működő modellek és kísérletek segítségével. Az ókortól az ipari forradalomig követték a gépek tudománytörténetét. Biljarszki Dániellel űrutazásra indultak a gyerekek. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket. Lehetőség nyílt a távirányítható és rajzoló robotkarok kipróbálására.

A harmadik rendhagyó órán közösségi golyópályaépítésen vett részt a csoport szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálásával. A gravitációval kapcsolatos ismereteket, így a gyakorlatban is kipróbálhatták a tanulók. Az érdeklődők tesztelhették a 3D-s z-Space terminálokat.
Zárásként átadtuk a MULTIVÁTOR-okleveleket, mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát.
Köszönjük a közös tanulást!
—
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.