Március 24-én, kedden ismét “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapot tartottunk a Diáklaborban. Kovácsné Danyi Szilvia tanárnő harmadik alkalommal hozott el diákokat a Nógrád Vármegyei SzC Táncsics Mihály Technikumból hozzánk.
Az első két sávban Biljarszki Dániel VR-szemüveges és Paszternák András kiterjesztett valóságos műhelyfoglalkozásain vettek részt a fiatalok. Az előbbin a Nemzetközi Űrállomással és a Cada VR anatómiai programmal ismerkedtek az érdeklődők, az utóbbin a Curiscope ismeretterjesztő póláját felvéve terveztek ruhadarabokat vendégeink. A laborban lehetőség nyílt a 3D-s z-Space terminálok kipróbálására is.
A harmadik órában a KETER csillagvizsgálót kerestük fel az iskola tetején, ahol Horányi Gábor tanár úr koordinálta a megfigyelést.
Zárásként átadtuk a MULTIVÁTOR-okleveleket, mindenki választahatott egy-egy mókás, tudományos matricát.
Köszönjük a közös tanulást!
Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
