Május 22-én, csütörtökön tíz órától érkeztek a háromfős csapatok és mentortanáraik az ország számos településéről, hogy részt vegyenek a LIMIT 2025 innovációs maraton döntőjén. A hosszú évek óta futó Lauder Innovációs Maratont (LIM) 2024-től a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborral közösen szervezzük.
A regisztrációt követően Himmler András, a nap házigazdája, egykori diákunk köszöntötte a megjelenteket. Az aulában elindult a LIMIT-kupa 3D-s nyomtatása, ez az esti döntőre készült el.

A nap első felében a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapok kínálatából kaptak ízelítőt a fiatalok. Munkatársunk, Biljarszki Dániel VR-szemüvegek segítségével virtuális űrutazásra invitálta az általános és középiskolásokat. Lehetőség nyílt a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarok kipróbálására. A másik teremben Hordós Boldizsár tanár úr vezetésével a művészet és tudomány találkozása mentén alkottak zenélő gépeket és puha robotokat a diákok. A SciArt foglalkozás során az elméleti háttérrel is megismerkedtek a LIM résztvevői.

A kísérőtanárok ezalatt Horányi Gábor főigazgatónkkal találkoztak, majd iskolatúrára indultak a nap lebonyolításában segédkező Áhává évfolyamos diákokkal. A délelőtti program zárásaként iskolánk vezetője Nap-megfigyelésre várta a pedagógusokat az egy éve, a LIMIT 2024-en felavatott KETER kupolába.
Az ebédet követően Varga Péter, a gimnáziumi tagozat igazgatója Kié a jövő? címmel ismertette az innovációs verseny menetét, illetve bemutatta a diákokkal dolgozó szakmai mentorokat, akik egészen az éjszakai döntőig segítették a csapatokat. Biró András, Dénes Máté, Fábián-Seremetyev Márk, Fekti Ákos, Illés Márton, Koltai Vera, Lovasi Rita, Márton András, Páli Ákos, Palotai András, Simon Anett és Vas György tanácsait és útmutatásait, lelkesítő hozzájárulását az idei LIMIT sikeréhez ezúton is köszönjük!

Tech-csapatunk vezetője Koczka Benjamin az előadások elkészítésével és bemutatásával kapcsolatos technikai információkat foglalta össze dinamikus előadásában. Ezt követően került sor a sorsolásra, melyen minden csapat két témát húzhatott. Az üveggömbből kiemelt cetlik közül egyet kellett választania a versenyzőknek. A csapat témáját a Diáklabor három oktatási területének egyikéhez: az energiához, az űrkutatáshoz vagy a mesterséges intelligenciához kellett kapcsolnia az innovátoroknak.
A csapatok elfoglalták a termeiket, elindult az ötletelés, a pénzügyi tervezés.
15 órától a csoportokat kísérő tanárok a Selye János Diáklaborhálózat részeként létrejött Multiverzum Innovációs Teret ismerhették meg a labor szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással. Oktatási programjaink bemutatása mellett eszközsimogatóra került sor, ahol a STEAM-edukáció modern technológiáit tesztelhették az érdeklődők a VR-szemüvegektől a 3D-s z-Space terminálokon át a robotokig.
A felkészülés során Bojár Gábor “Hogyan lettem tudósjelöltből vállalkozó?” címmel tartott gondolatébresztő előadást minden résztvevőnek.
A vacsora remek lehetőség volt a kapcsolatépítésre.
A felkészülés 22:30-ig zajlott, a döntő 23:00-kor vette kezdetét. A versenyzők a zsűri előtt négy-négy percben mutatták be prezentációikat. Az asztal mögött, mely felől számos kérdés, észrevétel érkezett a pitch-ek során, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja, Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs igazgatója, Varga Péter és Horányi Gábor, a zsűri elnöke foglalt helyet. A kétórás döntőt követően nehéz dolga volt az értékelésben résztvevőknek.

A LIMIT 2025 innovációs maraton eredménye:
I. hely
PREjövő – Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium
Eged Karolina | Balog Csenge | Koncz András |
téma: oktatás | innováció: U-SKILL | fejlesztő applikáció |
II. hely
A Kos – Baár-Madas Református Gimnázium
Vincze Csongor | Bencz Benedek | Fleischman Illés |
téma: kereskedelem | innováció: ReAIcommerce | használt tárgyak értékesítése |
III. hely
InnoTrio – Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Szommer Péter | Jakab Balázs | Horváth Zalán |
téma: környezetvédelem | innováció: EnergyKids | játszótéri energiatermelés |
Klebelsberg Központ különdíjak
Almák – Lauder Javne Iskola
Farkas Berill | Gulis Emma | Frank Emma |
téma: kereskedelem | innováció: Készlet Kalkulátor | készletezési AI-alapú segédprogram |
diákjaink a Gránátalma osztályba járnak
Mechatronika – BGSZC Mechatronikai Technikum
Bán Péter | Kuzniarski András | Keszler Patrik |
téma: élelmiszeripar mezőgazdaság | innováció: Multifunkcionális növényvédőháló | védelem a szélsőséges időjárás ellen |
Møbee Cards különdíj
Innovátorok – Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
Somlai Máté | Horváth Martin | Mészáros Maxim |
téma: család | innováció: NestMind | családok támogatása a mindennapokban |
A különdíjasok mellett élményajándékban részesültek:
EU2K – Európa 2000 Gimnázium
Kádas Márk | Papp Dániel | Papp Olivér |
téma: környezetvédelem | innováció: EcoMonitor | AI-alapú tanácsadó software |
köszivittem – Lauder Javne Iskola
Strbka Bálint | Mezei Ábrahám Jákob | Varga Áron |
téma: kommunikáció | innováció: AI-alapú segédprogram egyetemistáknak | tolmácsolás jelnyelven siketeknek |
diákjaink Bálágán évfolyamosok
LCSG – Kecskeméti Piarista Iskola
Leitert Fanni | Csernai Kristóf | Gubicza Marcell |
téma: design | innováció: AstroXperience | interaktív űrélményközpont |
Penguins – oktatási intézményekhez nem kapcsolódó csapat
Gáti Lili Tamara | Gál Dániel | Mátrai Anna |
téma: kultúra | innováció: Culture Connect | generációs programajánló |
Piar – Piarista Gimnázium
Bajnok Áron | Korbuly Lóránt | Kökény Vince |
téma: oktatás | innováció: AI trainingek | AI tudatos használata az iskolában |
TerraTrió – Svetits Katolikus Óvoda Általános Iskola és Kollégium, Debrecen
Benefi Adrienn | Benefi Szintia | Hegedűs Luca |
téma: egészségügy | innováció: SMART PATCH | inteligens hatóanyag- adagolás |
A csapatok az iskolában töltötték az éjjelt, reggel korán hozzáfogtak standjaik kialakításához. Kilenc órától megnyitotta kapuit az INNOVÁCIÓS MARKET, ahol a Lauder közössége ismerhette meg a fejlesztéseket. Diákjaink és tanáraink aktív részvételével zajlott az ötletvásár, a közönségszavazás korongjaiért versengtek a LIMIT 2025 indulói. A legnépszerűbbnek az elektromos áramot termelő játszótér bizonyult, így a közönségdíjat az InnoTrio – Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium vihette haza.

Zárásként Horányi Gábor főigazgató összegezte az együtt töltöt 24 óra tapasztalatait, a LIMIT 2025 innovációs maraton döntőjének legfontosabb üzeneteit.
Köszönjük a résztvevők, a tanáraik, a szakmai mentorok és a zsűri munkáját! A nyeremények jelentős részét innovatív partnereink biztosították:

A rendezvény nem jöhetett volna létre a cikkben említett munkatársaink, valamint Juhász Mónika, Kazal Eszter, Szarvas Ildikó, Halász János, Pados Balázs, Székely Olivér, Vajda Tibor, tanáraink, oktatást segítő és műszakos kollégáink, az ebédlő csapatának és a biztonsági őrségnek a hatékony együttműködése nélkül.
A program megörökítésében a Tech-csapat stúdiósai: Kapitány Mihály (Balágán), Kunos László (Szábábá), Varga Áron Bence (Balágán); lebonyolításában az Áháva évfolyam önkéntesei: Dunne Conor, Gulyás-Gorka Lili, Kelemen Hanna Róza, Marosváry Sára, Novák Dániel, Rigó Janina, Rosenstein Mira, Vári Maja vettek részt. Köszönjük!
Találkozzunk a LIMIT 2026-on!
(fotók: Biljarszki Dániel, Kunos László – további képek hamarosan)
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.