Multivátor #79: A KETER kupolában is jártak a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikosai

Multivátor #79: A KETER kupolában is jártak a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikosai

Május 27-én a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium első csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Fácányi Edina és Juhász-Weigert Márta tanárnők vezetésével.

A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Molnár László tanár úrral a gőzgépek történetét követték végig a nyolcadikosok az ókortól az ipari forradalomig. Kísérletek és működő modellek hozták közelebb a témát a diákokhoz.

A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel invitálta virtuális űrutazásra a jelenlévőket. Az elméleti bevezetőt követően VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a fiatalok. Lehetőség nyílt a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarok kipróbálására is.

A harmadik sávban került sor a Tudományos körforgásra, melynek keretében a fizikaórákon korábban megszerzett ismereteket kelhasználva golyópályát épített a csapat szakmai vezetőnk, Paszternák András koordinálásával, illetve a KETER csillagvizsgálóban Nap-megfigyelésen vett részt az osztály Horányi Gábor főigazgatóval.

Az élményprogram végén átadtuk a MULTIVÁTOR-okleveleket, mindenki választhatott egy mókás tudományos matricát.

Köszönjük a közös tanulást!


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.

One thought on “Multivátor #79: A KETER kupolában is jártak a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikosai

Comments are closed.