December 2-án folytatódott a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapok sorozata. Ezúttal az Európa 2000 Gimnázium nyolcadikosai érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Csanádi Zsuzsanna és Merényi Márta tanárnők vezetésével.
Az első két sávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkuka tartalmát elemezték a diákok. Az interaktív foglalkozáson tanultak az emberes űrrepülés történetéről, a Föld körül keringő űrobjektumokról.

A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak a fiatalok virtuális űrutazásra. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink.
A harmadik sávban a képzelet játszótér kék elemeiből épült golyópálya, melyet a csapat közösen “keltett életre”. A mérnöki kihívást a Diáklabor szakmai vezetője, Paszternák András koordinálta.
A MULTIVÁTOR-oklevelek átadásakor egy-egy mókás, tudományos matricát is választhattak a résztvevők.
Köszönjük a közös tanulást!
Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:
A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
