miniMIT #65: The science of honey

Szeptember 29-én a Lauder Javne Óvoda Cheeky Monkeys csoportja járt a Diáklaborban. A LED-falon vetített kisfilmen keresztül a gyerekek megismerték a kaptárak mélyén folyó munka rejtelmeit, majd mézzel kapcsolatos kísérleteket végzett a csapat. A mikroszkópiai megfigyelés mellett saját “kaptárunkat” is benépesítettük. Zárásként méhecskés matricát kaptak az ovisok és az óvónéni. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunk és a KETER csillagvizsgáló programjait a Selye János Diáklaborhálózat működtetése és fejlesztése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: DIÁKLABOR-25-08 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Növényszövettani gyakorlat az Apáczaiban, a születés csodája a Lauder Diáklaborjában

Szeptember utolsó napjaiban két gyakorlat várta a Nemzeti Tudósképző Akadémia nálunk működő Területi Képzési Központjának (TKK) diákjait. Szeptember 28-án a budapesti TKK-k együttműködésének keretében az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában “Mikroszkópos ismeretek, növényszövettani gyakorlat” címmel a mintaelőkészítéssel és a megfigyeléssel foglalkoztak a biológia iránt érdeklődők. Köszönet a lehetőségért Bakonyi Judit és Czédulás Katalin biológiatanároknak! Szeptember 29-én a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor adott otthont A születés csodája 2.0 gyakorlatnak. Kőrösi Gertrud tanárnő és Paszternák András, STEAM-programkoordinátor interaktív módon segítette a témában történő elmélyülést. A

Tovább a teljes cikkre »

A Diáklabor kitelepüléséről írják

A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontjában vendégeskedett a MOLECULAR FRONTIERS SZIMPÓZIUM BUDAPEST 2026 rendezvényen. Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola “Az első nap délutánján a HUN-REN TTK Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborjában kiscsoportokban tartott foglalkozások keretében ismerkedhettek meg a diákok 3D kivetítők segítségével az emberi test felépítésével, rakhattak össze csontvázat, távirányítású robotkarokkal gyakorolhatták a műtéteket.” Tudomány, amelyet meg is lehet érinteni – Szatmári FR!SS “A rendezvény nemcsak előadásokról szólt. A Lauder Multiverzum

Tovább a teljes cikkre »

Nobel-díjasoktól tanuló gimisek, kitelepülő Diáklabor – a MOLECULAR FRONTIERS SZIMPÓZIUM BUDAPEST 2026-ról lauderes szemmel

A Molecular Frontiers Szimpózium egy évente többször világszerte megrendezett rangos esemény a Molecular Frontiers Alapítvány szervezésében, ahol a molekuláris tudományok terén elért legújabb áttöréseket mutatják be a világ élvonalába tartozó tudósok. A Nemzeti Tudósképző Akadémia nyáreleji diplomaosztóján kaptunk meghívást a szeptember 24-25-én zajló konferenciára a főszervezőtől, Beke-Somfai Tamástól. A biológia és a kémia iránt érdeklődő diákcsoportunk részvétele mellett, a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor is lehetőséghez jutott a bemutatkozásra. A téma iránt nyitott diákcsapatot Körösi Gertrud és Pausch Piroska

Tovább a teljes cikkre »

Lauder TehetségHáz Tenzegritás (LaTeT – לתת) projekt

2026. szeptemberétől elindult a Lauder Tehetségháló keretében a Lauder TehetségHáz Tenzegritás (LaTeT) programja. A projekt célja, hogy a tehetséges tanulók komplex gondolkodását egy egymásra épülő, interdiszciplináris fejlesztési ív mentén bontakoztassa ki: az észlelés tudatosításától a természeti struktúrák felismerésén és tudományos modellezésén át a nyelvi és művészeti leképezésekig, majd a filozófiai értelmezésen és matematikai absztrakción keresztül a digitális kiterjesztésig és közös komplex alkotásig.  A program célja a hálózatos, kreatív és kritikai gondolkodás, illetve az önreflexió fejlesztése, az innovációs és az együttműködési

Tovább a teljes cikkre »

1 … 3 4 5 6 7 … 104