Október 21-én a Ráckevei Ady Endre Gimnázium hetedikes osztálya érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Kátai Zita és Tóth Szilvia tanárnők vezetésével, hogy részt vegyen a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. Az első két sávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkuka tartalmát elemezték a diákok. Az interaktív foglalkozáson tanultak az emberes űrrepülés történetéről, a Föld körül keringő űrobjektumokról. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak a fiatalok virtuális űrutazásra. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik űrös kihívás egy közösségi golyópályaépítés volt, egy
Kategória: MIT – Rendezvények
miniMIT #40 Lurkók a mikrovilágban
Az őszi ünnepek után visszatértek az ovisok a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. A Lurkó csoport ezúttal a Nemzeti Tudósképző Akadémia jóvoltából beszerzett mikroszkópok segítségével a mikrovilágban kalandozott. Közösen ismertük meg a mikroszkóp részeit, tanulmányoztuk környezetünk apró részleteit. Légylábat, sáskaszárnyat és szemet vizsgáltunk, hajszálak képét elemeztük, előre elkészített mintákban gyönyörködtünk. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Nemzeti Tudósképző Akadémia: “budapesti körforgás”, avagy a Területi Képzési Központok együttműködése
Október 16-án indult útjára a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) budapesti Területi Képzési Központjainak (TKK) együttműködése, melynek keretében egymás gyakorlatait is látogathatják a tehetséggondozó programban résztvevő diákok. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium TKK-jának csapata a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban a “Legyél Te is bioMULTIVÁTOR!” programon vett részt, melynek középpontjában a szív biológiája állt. Dr. Kőrösi Gertrud biológia tanár egy őz szívén keresztül hozta közelebb a témát a fiatalokhoz. A gyakorlaton alkalom nyílt más szervek tanulmányozására is. Az emberi
Multivátor #82: Visszatértek a Ráckevei Ady Endre Gimnázium kilencedikesei
Október 16-án a Ráckevei Ady Endre Gimnázium 9. a osztálya érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Kátai Erzsébet és Tóth Szilvia tanárnők vezetésével. A csoport nyolcadikosként már járt nálunk “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. Az első két programsávban a robotkarok tudományával és alkalmazási területeivel ismerkedtek a diákok Juhász Mónika digitális kultúra tanár vezetésével. Az elméleti bevezetőt követően a programozható, a távirányítható és rajzoló robotkarokat próbálták ki a fiatalok. A szomszéd teremben Molnár László fizikatanár új foglalkozásának első
Nemzeti Tudósképző Akadémia: A cserebogaraktól az idegrendszeren át a születés csodájáig
Csütörtökön, október 9-én ismét a biológiáé volt a főszerep a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. Dr. Kőrösi Gertrud tanárnő délelőtt a tizenegyedikeseket és a tizenkettedikeseket kalauzolta az idegrendszer világában, délután a 9-10. évfolyamosaink és a Nemzeti Tudósképző Akadémia – Budapest V. Területi Képzési Központjához tartozó iskolák (Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Szent Margit Gimnázium, Kürt Alternatív Gimnázium) diákjai a fogantatás, a terhesség és a szülés rejtelmeivel ismerkedtek. Mindhárom gyakorlatban közös volt az élményalapú megközelítés, a
