Multivátor #48: A Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum diákjaival búcsúztattuk 2024-et

December 19-én a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum vegyészei jártak nálunk Simonyi Antónia tanárnő szervezésében. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Juhász Mónika a robotkarok tudományát hozta közelebb az érdeklődőkhöz. Az elméleti bevezetőt követően, ahol napjaink fejlesztéseit, kihívásait beszélték át a résztvevők, a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki a középiskolások. Egy komplex feladat közösségi megoldását modellezték a GRAVITRAX golyópálya építése során a diákok Paszternák András koordinálásával. A küldetést mindkét csapat időben teljesítette.

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #47: Mesterséges intelligencia, energia és űrkutatás – a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium hetedikesei jártak nálunk

December 17-én a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium hetedikesei érkeztek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra Jakó Róbert és Somogyváriné Sipos Szilvia vezetésével. A szervezésért köszönet Somody Beátának! Indításként Szirtes Aliz ‘MI vagyok én?‘ című, a mesterséges intelligenciát a művészetekkel összekapcsoló foglalkozásán vettek részt a diákok. A műhelyfoglalkozás keretében, a résztvevők önmaguk megismerésén keresztül alkottak meg egy-egy perszónát a múltból és a jövőből. Számos etikai és mindennapjainkat érintő kérdéssel is foglalkoztak az MI térhódításával kapcsolatban. A második és harmadik sávban

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #46: Tudományos élménynapon a tápiószentmártoni hetedikesek és nyolcadikosok

December 12-én a Tápiószentmártoni Kubinyi Ágoston Általános Iskola hetedikesei és nyolcadikosai érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Komjáti Zoltánné igazgató-helyettes szervezésében. A tudományos élménynap Szirtes Aliz tanárnő ‘MI vagyok én?‘ című, a mesterséges intelligenciát a művészetekkel összekapcsoló foglalkozásával indult. A workshop keretében, a résztvevők önmaguk megismerésén keresztül alkottak meg egy-egy perszónát a múltból és a jövőből. Extra programként az iskola tetején folytatódott a közös tanulás. Horányi Gábor főigazgató a Keter csillagvizsgálóban Nap-megfigyelésre invitálta a tanulókat és kísérőiket. A napfoltok

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #45: Robotok, MI, VR – a jövőről gondolkodtunk a budajenői hetedikesekkel

December 5-én a Budajenői Általános Iskola hetedikesei érkeztek a Lauder MIT Diáklaborba Gulácsiné Kozma Sarolta és Kristály Szilvia tanárnők vezetésével. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Juhász Mónika tanárnő műhelyfoglalkozásán a robotokkal ismerkedtek a diákok. Az átfogó bevezetőt követően a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarokat próbálták ki vendégeink. Palotai András informatikai szakember a mesterséges intelligencia térhódításáról, mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról tartott gondolatébresztő workshopot. Voltak, akik a teremben található 3D-és z-Space terminálokat is tesztelték. A Tudományos körgorgás

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #44: Tudományos élménynap a Kosztolányi Dezső Gimnázium tizenegyedikeseivel

December 3-án a Kosztolányi Dezső Gimnázium tizenegyedikesei jártak a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A diákokat Tomory Ágnes és Ván Janka Gyöngyvér tanárnők kísérték el hozzánk. Szakmai vezetőnk, Paszternák András bevezetője után, két csoportban tanultak a fiatalok. Molnár László fizikatanár működő modellek és kísérletek segítségével a gőzgépek világában kalandozott. Biljarszki Dániel koordinálásával – VR-szemüvegeket használva – a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a gimnazisták. A Tudományos körforgás keretében a földönkívüli élet nyomába eredtünk Ordasi “Chillagász” András segítségével, a Lak(hat)atlan lakhatósági zónák című ismeretterjesztő előadást követően a Keter csillagvizsgálót

Tovább a teljes cikkre »

1 2 3 11