Június 6-án ismét a Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból érkezett egy kilencedikes osztály a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. A csapatot Belcsákné Koncz Ágnes és Horváth Verita tanárnők kísérték. A rendezvény első két sávjában Juhász Mónika digitális kultúra tanár és Koczka Benjamin, Tech-csapatunk vezetője a robotkarok tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz. A bevezető közös beszélgetést követően a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki az érdeklődők. Halák László média designer interaktív műhelyfoglalkozása a puha
Kategória: MULTIVÁTOR élménynapok
Multivátor #30: A múlt és a jelen innovációiról tanultunk a veresegyházi hetedikesekkel
Május 30-án a második csoportot fogadtuk a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskolából. Ezúttal a 7. B osztály vett részt a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon Fuszenecker Csilla és Lázár Júlia tanárnők kíséretében. Az ismeretterjesztő rendezvény első két sávjában Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok, Molnár László fizikatanár a gőzgépek tudományát hozta közelebb az általános iskolásokhoz. A programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki a fiatalok az elméleti bevezető után. Kísérletekkel és működő modellekkel illusztrálva követték végig
Multivátor #29: Tudomány a társadalom szolgálatában – a gőzgépektől a robotkarokig a Budai Technikum diákjaival
Május 23-án a negyedik osztály érkezett a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikumából a Diáklaborba. A tizenegyedikeseket Oláh-Száraz Ildikó és Ihász Gábor tanárok kísérték. A csoportot a „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” élménynapon tudománytörténeti kalandozás várta. Az ókori görögöktől indulva, a gőzgépek fizikáján át vezetett az út a robotkarok alkalmazásának megismeréséig. Az előbbi műhelyfoglalkozáson Molnár László fizikatanár kísérletek és működő modellek segítségével mutatta be az ipart forradalmasító eszközöket. Az utóbbin Juhász Mónika digitális kultúra tanár az elméleti bevezetőt követően a programozható,
Az ELTE Z-szakosai ismét nálunk jártak
A 28. tudományos élménynapunkon vendégeket is köszönthettünk a Diáklaborban. Folytatva az ELTE Természettudományi Karával kezdett együttműködést a Z-szak oktatói (Bubik Vera, Votisky Anna, Ferenczy Gábor) és hallgatói (Faragó Eszter, Kerekes Csenge Kata, Pintér Blanka) tekintették meg a Budai Technikum kilencedikeseinek tartott foglalkozásokat. Az egyetemről érkezett vendégek megosztották tapasztalataikat a két foglalkozásvezetővel Molnár Lászlóval, Palotai Andrással és a Lauder MIT szakmai vezetőjével Paszternák Andrással. Köszönjük a látogatást! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó
Multivátor #28: A gőzgépektől a mesterséges intelligenciáig – a Budai Technikum kilencedikesei a Diáklaborban
Május 21-én a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikumából a harmadik osztály kereste fel a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort. A kilencedikeseket László Ilona és Pető László tanárok kísérték el a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. Az első két programsávban Molnár László fizikatanár a gőzgépek tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz kísérletek és működő modellek segítségével. Az ókori görögöktől az ipari forradalmon keresztül napjainkig követtük a gépek fejlesztésének fontosabb lépéseit, a társadalomra gyakorolt hatásukat. Palotai András informatikai szakember közös