Multivátor #92: Noé bárkájától a 3D-nyomtatásig – a Bét Menachem Héber-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alsósai jártak nálunk

Március 26-án a Bét Menachem Héber-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola elsősei, másodikosai, harmadikosai és negyedikesei érkeztek hozzánk, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap korosztályra szabott változatán. A csapat látogatását Siany-Kraus Dóra tanárnő szervezte. A csoport egyik fele munkatársunkkal, Biljarszki Dániellel Noé bárkáját építette fel a képzelet játszótér kék elemeit felhasználva, a többiek ezalatt Izraelhez és a zsidó ünnepekhez kapcsolódó golyópályát építettek szakmai vezetőnk, Paszternák András irányításával a szomszéd teremben. Félidőben cserélt a két csoport, a tudományos

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: A szikétől a sejtekig – 3D nyomtatás az orvostudományban

Február 24-én, kedden délután Gergely Dávid előadásával folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia oktatási programja Területi Képzési Központunkban. Mint a szakembertől megtudtuk: “Bár a hírekben gyakran hallunk „3D nyomtatott szervekről”, fontos tisztázni: hol végződik ma a sci-fi, és hol kezdődik a napi orvosi gyakorlat?” Az előadás során megnéztük, hogyan formálja át ez a technológia már ma a gyógyítást a tervezőasztaltól a műtőasztalig. A gyakorlati példák segítették az elmélyülést a témában. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat

Tovább a teljes cikkre »

MIT junior #07 – a Türkiz osztály látogatása a bioMIT nyílt napon

November 11-én iskolánk pedagógusainak tartottunk nyílt napot a Diáklaborban. A szakmai fórumra, mely során új eszközeinket ismerhették meg a kollégák, az elsős Türkiz osztály is ellátogatott. A gyerekek közül többen már ovis korunkban is jártak hozzánk a miniMIT program keretében. A 3D-nyomtatóktól a LED-falon át a mikroszkópokig, mindent kipróbáltak látogatóink. A rendhagyó tanóra végén abban a reményben köszöntünk el vendégeinktől, hogy hamarosan egy foglalkozás keretében találkozunk. Köszönjük, hogy jöttetek! Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #35 A Manókkal zártuk a tanévet

Szeptembertől minden kedden egy-egy ovis csoport vendégeskedett a Lauder MIT Diáklaborban. Közösen fedeztük fel a tudományok rejtelmeit a kicsikkel. Az utolsó játékos STEAM-foglalkozásra június 17-én került sor. A Manó csoport másik felével is megismertük a 3D-nyomtatás rejtelmeit egy kishajó “születése” során. A nyomtatással párhuzamosan a Sierpiński-háromszög építőkészlet elemeiből alkottak a gyerekek. Köszönjük a közös tanulást! — Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #34 “Süssünk” 3D-s kishajót a Manókkal!

Június 10-én a Manó csoport egyik fele vett részt a szezonzáró miniMIT foglalkozásán. A Diáklabor szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással ezúttal a 3D-nyomtatásról tanultak a kicsik. Megismerkedtünk a nyomtató felépítésével, megfigyeltük, miként lett a filamentből egy kishajó. A nyomtatással párhuzamosan a Sierpiński-háromszög építőkészlet elemeiből űrhajók, csillagok, vitorlások és kalapok készültek. Köszönjük, hogy egész évben együtt tanulhattunk! — Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó

Tovább a teljes cikkre »