November 12-én, kedden ismét a Diáklaborba látogatott a Bálágán évfolyam az integrált Természettudomány tantárgy keretében. A Lauder MIT Diáklabor munkatársa, Ordasi “Chillagász” András csillagász annak járt utána, a diákok aktív közreműködésével, hogy mennyire hihetünk a sajtóban megjelent csillagászati, űrkutatási híreknek. Esettanulmányokon keresztül elemezte a híradások valóságtartalmát. Zárásként hasznos linkekre és applikációkra hívta fel az érdeklődők figyelmét. Köszönjük a számos, izgalmas kérdést a gimnazistáknak! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános
Címke: csillagászat
MIT Tükör #12: Másodikosok a KETER kupolában
Ordasi “Chillagász” András csillagász vezetésével ma a második évfolyam osztályai keresték fel a KETER csillagvizsgálót, folytatva azt a programot, melynek keretében az elemi tagozatosok csillagászati ismereteit bővítjük. Mivel a Nap viszonylag korán bukott le a Budai-hegyek mögött, a Hold pedig még nem volt elég magasan a megfigyeléshez, a tanulók megismerték a kupola felszerelését, a teleszkóp használatát. A szervezésért köszönet Őri Andreának! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és
Multivátor #40: A negyvenedik külső csoport a Diáklaborban – így telt a Ráckevei Ady Endre Gimnázium hetedikeseinek élménynapja
November 5-én a Ráckevei Ady Endre Gimnázium második csoportja érkezett a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra Tóth Szilvia és Kátai Erzsébet tanárnők vezetésével. Az első két programsávban Dávid Anett és Molnár László fizikatanárok foglalkozásain vettek részt a fiatalok. Az előbbin az űrkuka tartamát elemezték, áttekintve az emberes űrrepülések történetét, a Föld körül keringő mesterséges égistestek sokszínű világát. Az utóbbin a gőzgépek történetét ismerhették meg az érdeklődők – működő modellek és kísérletek segítségével – az ókortól az ipari forradalomig. A hamadik rendhagyó tanórán a Tudományos körforgás keretében Horányi Gábor főigazgatóval Nap-megfigyelre került sor
Tudomány a sátorban – Színes ismeretterjesztő programok a MOZAIK NAPON
Október 22-én zajlott iskolánkban a gimnáziumi tagozat MOZAIK NAPJA, mely során évről-évre rendhagyó tanórákon vesznek részt a diákok, különleges foglalkozásokat tartanak a tanárok. A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor több programmal csatlakozott a rendezvényhez. A sort Juhász Mónika digitális kultúra tanár két Robotkarok tudománya című műhelyfoglalkozása nyitotta, melynek résztvevői áttekintették a robotika fejlődésének lépéseit, a robotkarok alkalmazásának területeit és a használatukban rejlő lehetőségeket. A középiskolások kipróbálhatták a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat. Dávid Anett fizikatanár az emberes
Multivátor #39: Visszatértek a mezőtúri “Üstökösök”
Október 15-én, kedden a LIMIT 2024 innovációs maraton egyik résztvevő csapata, az Üstökösök tértek vissza hozzánk, hogy osztálytársaikkal együtt teljesítsék a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élmyénnap küldetéseit. A Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadikosait Szász Krisztina és Csizmadia Tamás tanárok kísérték el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. Az első két programsávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkutatással, míg Palotai András informatikai szakértővel a mesterséges intelligencia témájával ismerkedtek a diákok. Az előbbin