Október 10-én, csütörtökön két tudományos élménynapra is sor került a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A délelőtti “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” programra a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium tizedikesei érkeztek Dávid Zoltán tanár úr vezetésével. Az első két programsávban Molnár László fizikatanár a gőzgépek történetét hozta közelebb a fiatalokhoz. Kísérletek és működő modellek segítségével követtük végig a fejlődésüket az ókortól az ipari forradalomig. A folyamatosan frissülő műhelyfoglalkozás ezúttal is új bemutatókkal gazdagodott. A másik teremben Biljarszki Dániel irányításával
Címke: csillagászat
Multivátor #36: A Ráckevei Ady Endre Gimnázium nyolcadikosainak tudományos kalandjai a Lauder MIT Diáklaborban
Kedden délelőtt, október 8-án a Ráckevei Ady Endre Gimnázium diákjai vettek részt a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon Tóth Szilvia és Kátai Erzsébet tanárnők vezetésével. Az első két programsávban Dávid Anett és Molnár László fizikatanárok foglalkozásain tanultak a fiatalok. Az előbbin az űrkuka tartamát elemezték, áttekintve az emberes űrrepülések történetét, a Föld körül keringő mesterséges égistestek sokszínű világát. Az utóbbin a gőzgépek történetét ismerhették meg az érdeklődők – működő modellek és kísérletek segítségével – az ókortól az ipari forradalomig.
MIT Tükör #09: A harmadikosok kérdései az űrről
Október 8-án zárult az a háromhetes program, melynek keretében minden harmadikos és negyedikes diákunk járt fent a KETER csillagvizsgálóban az iskola tetején. Az elmúlt hetek Nap-megfigyeléseit követően a harmadikosok is részt vettek egy izgalmas csillagászati előadáson, melyen a tanulók minden kérdésére választ adott Ordasi “Chillagász” András csillagász. A világűr rejtelmeit az Oázis az űrben című ismeretterjesztő előadás hozta közelebb a harmadikosokhoz. A szervezésért köszönet Őri Andreának! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi
Természettudomány 11. – Nap-megfigyelés a KETER kupolából
Október 8-án Nap-megfigyeléssel folytatódtak a Bálágán évfolyam Természettudomány tantárgyhoz kapcsolódó műhelyfoglalkozásai. Ordasi “Chillagász” András csillagász irányításával a napfoltokat, napkitöréseket tanulmányozták a gimnazisták a KETER csillagvizsgálóból. A teleszkópozás előtt, különböző szűrőkön keresztül vizsgálták az égitestet az érdeklődők. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
Október – MIT
Az iskolai falinaptár októberi oldalán az űrkutatás kerül a középpontba. Schmied Borbála Éva (Kikötő osztály) alkotása mellett Horányi Gábor főigazgató gondolatai olvashatók: “A távcsövön túl, valahol a tér és idő mélyén titkos világok lapulnak meg. Igazából ezek nem már létező helyek, hanem a létezés lehetőségét magukban hordozó születendő világok. Ha a dolgok állása megfelelő, életre kelti őket teremtőjük képzelete. Ott és akkor megfelelő volt. Új világ született.” A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi