Október 31-én az ötödikes Kontúr osztállyal indítottuk a napot. A reggeli Boker foglalkozás keretében golyópályát építettünk a tanulókkal, akiket osztályfőnökeik, Frimpong-Manso Zsanett és Kovács Erzsébet kísértek el a Diáklaborba. Az intenzív építkezés eredményre vezetett, szinte egyszerre kiáltott fel az egész osztály, amikor a golyó végigszáguldott a pályán. Igazi csapatmunka volt, visszavárunk benneteket! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési
Címke: energia
Természettudomány 11. – Megújuló energiák
Október 29-én a golyópálya tervezése és tesztelése, majd a Keter kupolából történő napmegfigyelés után a megújuló energiáké volt a főszerep a tizenegyedikesek Természettudomány óráján a Lauder MIT Diáklaborban. A fiatalok tíz állomáson, működő modellek segítségével ismerkedhettek a szél-, a nap- és a vízenergia tudományával. Szóba került az energiatárolás, a hidrogénnel üzemelő gépkocsik, a hőelektromosság és a bioenergia kérdésköre is. A pörgős foglalkozáson a játszva tanulás kapta a főszerepet. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder
Tudomány a sátorban – Színes ismeretterjesztő programok a MOZAIK NAPON
Október 22-én zajlott iskolánkban a gimnáziumi tagozat MOZAIK NAPJA, mely során évről-évre rendhagyó tanórákon vesznek részt a diákok, különleges foglalkozásokat tartanak a tanárok. A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor több programmal csatlakozott a rendezvényhez. A sort Juhász Mónika digitális kultúra tanár két Robotkarok tudománya című műhelyfoglalkozása nyitotta, melynek résztvevői áttekintették a robotika fejlődésének lépéseit, a robotkarok alkalmazásának területeit és a használatukban rejlő lehetőségeket. A középiskolások kipróbálhatták a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat. Dávid Anett fizikatanár az emberes
Tudomány a sátorban #01 – kreatív építés a másodikosok táborában
Szukot ünnepe alatt számos izgalmas program zajlik a Diáklaborban. A másodikosok szüneti táborában a kreatív építésé volt a főszerep. A gyerekek a szervezők, Bóta Mária és Schmittinger Judit vezetésével vettek részt az ismeretterjesztő interaktív programon. Ráhangolódásként a képzelet játszótér kék elemeiből alkottak az iskolások és óvodások az Aulában szakmai vezetőnk Paszternák András koordinálásával. Épült szukoti sátor, mozgó busz és etrog-pálya is. A másfél órás program második felében két csapatban közösségi golyópályépítés folyt a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A
Multivátor #39: Visszatértek a mezőtúri “Üstökösök”
Október 15-én, kedden a LIMIT 2024 innovációs maraton egyik résztvevő csapata, az Üstökösök tértek vissza hozzánk, hogy osztálytársaikkal együtt teljesítsék a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élmyénnap küldetéseit. A Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadikosait Szász Krisztina és Csizmadia Tamás tanárok kísérték el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. Az első két programsávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkutatással, míg Palotai András informatikai szakértővel a mesterséges intelligencia témájával ismerkedtek a diákok. Az előbbin