A 2024-es Lauder Innovációs Maratonra, melyet a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor égisze alatt szerveztünk a Selye János Diáklaborhálózat programjaként, 64 csapat jelentkezett az ország minden részéről. Az online és a házi elődöntőkből 12-en jutottak be a május 16-17-én tartott 25 órás helyszíni megmérettetésre. Csütörtök délelőtt Kazal Eszter, a LIMIT szervezőcsapatának nevében köszöntötte a Debrecenből, Dunaföldvárról, Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről, Mezőtúrról, Zalaegerszegről, Szegedről és Budapestről érkező innovátorokat. Az első két órában Diáklaborunk „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” című tudományos élménynapjából kaptak ízelítőt
Címke: innováció
Természettudomány 11. – Jom háácmaut puha robotokkal
Május 14-én, jom háácmaut ünnepén, az innovációké volt a főszerep a Milim évfolyam fizikaóráján a Diáklaborban. Halák László média designer a puha robotok fejlesztésének történetét és alkalmazási területeit tekintette át. A diákok az interaktív műhelyfoglalkozás keretében saját robotokat is tervezhettek, a sütőpapírra megrajzolt és takarófóliából hegesztett alkotások a pneumatikus motorok segítségével a próbaasztalnál keltek életre. Ötletesebbnél ötletesebb felfújható robotok készültek. A másik teremben a Multiverzum Innovációs Tér oktatási eszközeit próbálhatták ki a fiatalok Paszternák András tudománykommunikátor útmutatásával. Három csapatban a
INNOlab: Tudomány az iskola tetején
Április 18-án rendhagyó módon kezdődött az INNOlab – Diák Innovátorok Klubja szakkör. Lelkes, a tudományok iránt nyitott csapatunkkal a középtagozat épületének teteje felé vettük az irányt, hogy megnézzük, hol tart a Lauder MIT Diáklabor “csillavizsgálójának” építése. Miután a hétfői napon beemelésre került a kupola, csak a teleszkópokra vár az új oktatási helyszín. A megfigyelőpont bejárását követően, melyre Halász János gazdasági vezetőnk is elkísérte a csoportot, forgattunk egy rövid pészahköszöntő videót a hamarosan induló izraeli – magyar űrkutatási együttműködésünk szentföldi résztvevőinek.
Egyetemi és ipari vendégek a Diáklaborban
Március 19-én Zöldy Máté professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára és Gyenes Tamás, a Robert Bosch Kft. egyetemi kapcsolatokért felelős munkatársa kereste fel a Diáklabort, ahol Halász János gazdasági igazgatónk és Paszternák András, a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor szakmai vezetője fogadta vendégeinket. A találkozó során bemutattuk a Selye János Diáklaborhálózatot, oktatási célkitűzéseinket és programjainkat. Megismertük a szakemberek kutatási, működési területeit, a középiskolásoknak szóló kezdeményezéseiket. Számba vettük az együttműködési lehetőségeket, a látogatók találkoztak Horányi Gáborral, iskolánk főigazgatójával
ELTE-s vendégek a Lauder MIT Diáklaborban
Február 27-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karáról dr. Kacskovics Imre, dékán, dr. Müller Viktor, oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes és dr. Weiszburg Tamás, a Z-szak szakfelelőse tett látogatást a Lauder Javne Iskolában. A Horányi Gábor főigazgatóval folytatott megbeszélést követően vendégeink felkeresték a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort, ahol dr. Paszternák András, szakmai vezető ismertette a Selye János Diáklaborhálózat keretében létrejött élménypedagógiai tér oktatási programját. Az eddigi tapasztalatokról Halász Jánossal, az iskola gazdasági vezetőjével közösen számoltak be. A megbeszélés során