December 2-án a Lauder Javne Óvoda Méhecske csoportjának egyik része látogatott el a Diáklaborba. Ráhangolódásként a MÁJIM projekt keretében beszerzett innovatív kiskert első zöldségeit, a salátát kóstolhatta meg a csapat. A Nemzeti Tudósképző Akadémia jóvoltából az emberi test rejtelmeivel ismerkedtek az ovisok. Az összerakható csontváz segítségével a test felépítését tanulmányoztuk, majd a belső szerveket térképeztük fel a torzó részeit megismerve. *A Lauder Javne Iskola Multiverzum Innovációs Tér közösségi projektje (P-051-II.2/2025) a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Miniszterelnökség és a MAZSÖK támogatásával valósult
Címke: közösség
Vár állott, most katedrális
Összeállította: Petrík Noémi Terv típusa: óraterv/projektterv Tantárgy: történelem, osztályfőnöki óra Időtartam: 3 tanóra Korosztály: 6. évfolyam, 11-12 év # tagek: Óraterv leírása, tevékenységek, csatolt fájlok: óra: 6. osztályban a Hol laktak az emberek régen, és mi mindent építettek? címszó alatt három tanórán át foglalkoztunk a témával a történelemóra keretei között, hogy a gyerekek gyakorlatban is megértsék, mennyire fontos volt stratégiai, esztétikai szempontból is egy-egy építészeti alkotás. Először elméletben, olvasmányok alapján megismerkedtünk a jurtákkal és azok berendezkedésével, majd a középkori városokkal
Tanévindító közösségi programok a Lauder MIT Diáklaborban
Augusztus 22-én, a tantestületi Ráhangoló program keretében indult útjára a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor második szezonja. A délelőtt folyamán szakmai vezetőnk, Paszternák András tartott előadást az oktatási intézmény pedagógusainak a Diákabor idei célkitűzéseiről, programjairól, oktatási lehetőségeiről és az eddig elért eredményekről. A délután során, a közösségi program keretében, Horányi Gábor főigazgató vezetésével Nap-megfigyelésen, Vajda Tibor irányításával űrállomásos VR-foglalkozáson, Juhász Mónika, Koczka Benjamin, Székely Olivér és Paszternák András koordinálásával gravitációs golyópályaépítésen vehettek részt a Lauder Javne Iskola munkatársai. A
Kártyakirakó
Összeállította: Szekeres Ferenc Egy egyszerű, gyors és szórakoztató kooperatív játék, amely bár könnyűnek tűnik, komoly odafigyelést és együttműködést igényel, és ha ez nem elég, még az idővel is versenyezhetünk. Az osztály létszámától függetlenül osszunk ki egy teljes franciakártya-paklit a játékosoknak, így mivel 52 kártyáról van szó, fejenként 2-3 kártya jut mindenkinek, a kártyákat pedig nem szabad egymásnak megmutatni. A játékosok álljanak körül egy kisebb asztalt. A cél egyszerű, a játék indítása után 4, képpel felfelé lévő paklit kell alkotni az
