LAMA: Friss fejlesztések a mesterséges intelligencia világában

Hatodik alkalommal találkoztunk Botos Csaba (Torr Vision Group, Department of Engineering Science at University of Oxford) online műhelyfoglalkozás-sorozatának keretében március 19-én, hogy a mesterséges intelligencia tudományáról tanuljunk. A nemzetközi együttműködés a למה/LAMA – LAuder Multiverse Academy programunk részeként valósult meg. A lauderes résztvevők mellett ezúttal a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium  diákjai csatlakoztak hozzánk. Először a legújabb fejlesztésekről hallottunk a szakembertől, majd az Online és Continual Learning tudományos hátterével foglalkoztunk. A bemutatott példák linkjei: A generalist AI agent for 3D virtual environments – Google DeepMind

Tovább a teljes cikkre »

Egyetemi és ipari vendégek a Diáklaborban

Március 19-én Zöldy Máté professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára és Gyenes Tamás, a Robert Bosch Kft. egyetemi kapcsolatokért felelős munkatársa kereste fel a Diáklabort, ahol Halász János gazdasági igazgatónk és Paszternák András, a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor szakmai vezetője fogadta vendégeinket. A találkozó során bemutattuk a Selye János Diáklaborhálózatot, oktatási célkitűzéseinket és programjainkat. Megismertük a szakemberek kutatási, működési területeit, a középiskolásoknak szóló kezdeményezéseiket. Számba vettük az együttműködési lehetőségeket, a látogatók találkoztak Horányi Gáborral, iskolánk főigazgatójával

Tovább a teljes cikkre »

INNOlab: Robotkaros küldetés

Kéthetente találkoznak a tudományok és a technológia újdonságai iránt lelkesedő diákjaink az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjában. A hetedikesek, nyolcadikosok és a NYIT évfolyam tanulói a Diáklabor témáiban (űrkutatás, mesterséges intelligencia, energia) kutatnak. Ezúttal a robotkarok programozhatósága került a középpontba. Vendégünk, Juhász Mónika digitális kultúra tanár bevezetőjét és a modern oktatási eszköz működésének ismertetését követően, a klubtagok önállóan programozták a kart. Számos kihívással szembesültek az általuk kitalált feladat megoldása során. A csapatmunkának köszönhetően siker koronázta küldetésüket. A következő alkalommal a

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #16: A monostorapáti diákok tudományos élménynapja

Március 7-én a monostorapáti Művészetek Völgye Általános Iskola tanulói vettek részt a „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon Sötét Béláné tanárnő és Sötét Béla vezetésével. A balatonfelvidéki csapat volt az első hazai diákcsoport, amely a fővároson és az agglomeráción kívülről érkeztett hozzánk. A fiatalok az első két sávban Palotai András mesterséges intelligencia és Halák László robotikai műhelyfoglalkozásán tanultak az elmúlt időszak izgalmas fejlesztéseiről. Az előbbin az oktatási szakember a porszívótól a Chat GPT-ig követte végig a gépi tanulás fejlődésének diákok

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #15: Robotkarok és az alkotó mesterséges intelligencia – új foglalkozások a Lauder MIT Diáklabor kínálatában

Február 29-én a Remetekertvárosi Általános Iskola 7. b osztálya érkezett hozzánk – Farkas Erika és Szabó Gábor tanárok kíséretében -, hogy részt vegyen a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. Az első két sávban a robotkarok tudományával és a mesterséges intelligencia képalkotó lehetőségeivel ismerkedtek a diákok. Juhász Mónika digitális kultúra tanár műhelyfoglalkozásának bevezetőjében az informatika és a robotika kapcsolatát elemezték a fiatalok, majd három csoportban a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokkal ismerkedtek a gyakorlatban. Vendégeink nagy lelkesedéssel kezdtek

Tovább a teljes cikkre »