A reggeli tudományos élménynap után, október 10-én délután is tartottunk egy “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” programot a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tizedikesei Fülep Gáborné Ágnes és Somody Beáta tanárnők vezetésével érkeztek hozzánk. Az első programsávban Székely Judit tudományos – művészeti műhelyfoglalkozásán üzenetet küldtek a diákok a jövőbe. A korábbi példák számba vételét követően az alkotásé volt a főszerep. A második és harmadik sávban – két-két csoportban – a Nemzetközi űrállomásra tettek
Címke: MULTIVÁTOR
Multivátor #37: Tudományos élménynapon a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium tizedikesei
Október 10-én, csütörtökön két tudományos élménynapra is sor került a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A délelőtti “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” programra a Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium tizedikesei érkeztek Dávid Zoltán tanár úr vezetésével. Az első két programsávban Molnár László fizikatanár a gőzgépek történetét hozta közelebb a fiatalokhoz. Kísérletek és működő modellek segítségével követtük végig a fejlődésüket az ókortól az ipari forradalomig. A folyamatosan frissülő műhelyfoglalkozás ezúttal is új bemutatókkal gazdagodott. A másik teremben Biljarszki Dániel irányításával
Multivátor #36: A Ráckevei Ady Endre Gimnázium nyolcadikosainak tudományos kalandjai a Lauder MIT Diáklaborban
Kedden délelőtt, október 8-án a Ráckevei Ady Endre Gimnázium diákjai vettek részt a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon Tóth Szilvia és Kátai Erzsébet tanárnők vezetésével. Az első két programsávban Dávid Anett és Molnár László fizikatanárok foglalkozásain tanultak a fiatalok. Az előbbin az űrkuka tartamát elemezték, áttekintve az emberes űrrepülések történetét, a Föld körül keringő mesterséges égistestek sokszínű világát. Az utóbbin a gőzgépek történetét ismerhették meg az érdeklődők – működő modellek és kísérletek segítségével – az ókortól az ipari forradalomig.
Multivátor #35: Múltból a jövőbe – így telt a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium diákjainak tudományos élménynapja
A Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium tizenegyedikes és tizenkettedikes diákjai érkeztek hozzánk október 1-jén, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁÍTOROK!” programon. A csoportot Vicziánné Salla Ildikó, Németh Pálné Vecseri Gabriella és Kelemen Egon tanárok kísérték el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. Vendégeinket Paszternák András, a nap koordinátora köszöntötte. Először rendhagyó időutazásra indultunk a csapattal Horváth Cecília tanárnő vezetésével. Sztehlo Gábor nyomába eredtünk, iskolánk területén felkerestük azokat az emlékpontokat, melyek az embermentő és társai nemes cselekedeteit idézik fel.
Multivátor #34: Gőzgépek, robotkarok, VR-szemüvegek, naptávcső… – komplex tudományos élménynapon a tápiósági hetedikesek
Második alkalommal jártak nálunk a Tápiósági Papp Károly Általános Iskola diákjai Lesták Erzsébet szervezésében. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra a hetedikesekkel tartott Tóthné Ónody Nóra tanárnő is. Vendégeinket a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor szakmai vezetője, Paszternák András köszöntötte. Az első két programsávban Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz. A bevezető beszélgetést követően a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki a fiatalok. Molnár László fizikatanár a gőzgépek történetét követte végig, kísérletek