Nemzeti Tudósképző Akadémia: A pulykaszív rejtelmeiről a Radnótiban

December 16-án, csütörtökön délután folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) budapesti Területi Képzési Központjainak (TKK) együttműködése. A Budapest V. TKK diákjai (a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumból, a Lauder Javne Iskolából, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumból, a Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból és a Szent Margit Gimnáziumból) ezúttal a ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumának laborjába látogattak el. Dr. Hollósi Péter tanár úr vezetésével a keringési rendszerrel ismerkedtek a pulykaszív boncolása során a

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #87: Az űrtől az anatómiáig- nálunk jártak az Európa 2000 Gimnázium hetedikesei

December 16-án újabb csapat érkezett az Európa 2000 Gimnáziumból Merényi Márta tanárnő szervezésében. A hetedikeseket Sikolya Erzsébet és Zsedényi Eszter pedagógusok is elkísérték a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. Az első két órában munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak virtuális űrutazásra a fiatalok. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A másik teremben Diáklaborunk szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással egy űrmisszió pályáját tervezték meg a tanulók a Gravitrax készlet elemeit felhasználva. A mérnöki kihívás során a tanórákon korábban szerzett ismereteket is felhasználta az osztály. A harmadik

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: biocsütörtök

December 11-én, csütörtökön három gyakorlatot szerveztünk a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) keretében. Reggel növényszövettani ismereteiket mélyítették el a tizenegyedikesek Kőrösi Gertrud tanárnő vezetésével. Diáklaborunk modern oktatástechnológiai eszközeit használva ismerkedtek a fiatalok a témával. A délelőtt folyamán Pausch Piroska tanárnő a kilencedikeseket vezette be a mikroszkópozás és a mintaelőkészítés rejtelmeibe. Hagymahéjat, répametszetet és burgonya kaparékot vizsgáltak a középiskolások. Délután az NTA budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködése keretében fogadtuk az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium szervezésében érkező diákokat.

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: “A születés csodája” gyakorlaton az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Területi Képzési Központjának diákjai

December 9-én folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködése. Kedden délután az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium szervezésében érkeztek hozzánk diákok, hogy részt vegyenek A születés csodája című gyakorlaton. A biológia iránt elkötelezett fiatalokat dr. Kőrösi Gertrud biológiatanár és dr. Paszternák András, Diáklaborunk szakmai vezetője fogadta. Bevezetésként őz szerveket tanulmányoztak vendégeink, majd rátértünk a születés témájára. A LED-fal előtt áttekintettük a genetikai és a fogantatással, várandósággal, szüléssel kapcsolatos anatómiai ismereteket, a magzat fejlődését egy kisfilm segítségével tanulmányoztuk. A Csodák Palotájától kölcsönkapott szülési szimulátorral sikeresen világra segítettük a gyermeket, majd a készlet további

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Csütörtöki biológia két helyszínen

December 4-én a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) nálunk működő Budapest V. Területi Képzési Központjának (TKK) diákjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban mikroszkópiai ismereteiket mélyíthették el növényszövettani gyakorlat keretében Bakonyi Judit és Czédulás Katalin biológiatanárok vezetésével. Ezzel párhutzamosan az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium által gondozott NTA TKK csapata Horányi Gábor fizikatanárral a gravitáció fogalmát és a súlytalanság biológiai hatásainak kérdését járta körül az Űrbiológia gyakorlaton. Vendégeink VR-szemüvegekkel térképezték fel a Nemzetközi Űrállomást, kipróbálhatták a 3D-s z-Space terminálokat is. A

Tovább a teljes cikkre »